VOLT IDŐ - DOBOZI ESZTER VERSE

Dobozi Eszter: Volt idő

            A lírikus Katona József idézése

            Orosz László köszöntésére

Törölve már a „lesz”, a „volt”.

Egykor mindent eggyé karolt –

mi múlt, mi tűnt, azzal, mi jő

reppenőn és játszón. S minő

         varázslat volt ez andal!

Mert volt idő! Volt kérdező:

– „E táj mivé fajult?” –, mező

kietlenén ki így borong,

hogy képzetén a halk Torony

        is felzokog. A ranggal

ingerkedő létel: emlék.

De benne él, nem csak kellék

– pusztulón bár – a Tó, a Tölgy,

Holddal fésülködőn a hölgy,

        moha lepte héjazat

alatt a Ház, a csemeték

s ültetőjük, kit elvetélt

a megérett ember kora

rég. Elnyeli az út pora,

        Bozót növi be, aszat

az elfutót, menekítő

grádicsát a túlnan illő

létezőknek. Kísért mégis,

vele enyészik az Ég is,

        a vággyal, s vele a Nap.

Mára minden esmeretlen.

Szétolvadó vértezetben

a csörtetők. Feldúlva múlt,

s még nincs, mi lesz, de már avult

        kacat. Mi élő alap,

ma holt anyag. És nincs való,

mi van is, csak örök haló.

Létlen idő: folyton jelen.

Ez hát a vég? Ő sem felel,

        csúfot űz velünk a szó...

(Dobozi Eszter (1956. április 30 - 2019. október 9.)

 

 

IRODALOMISMERET

Az Irodalomismeret a Magyar Irodalomtörténeti Társaság negyedévente megjelenő folyóirata. 2000-ben, a júniusi számban jelent meg apám Berzsenyi és Kazinczy című tanulmánya, ráadásul a címlapra is az ő fényképe került. Mindez ma jutott eszembe, amikor megérkezett a postán az idei első szám (egy kissé megkésve, de sebaj), amelynek első lapján az én Danse macabre című  versem van. Ide kattintva lehet elolvasni. Itt meg az Irodalomismeretet lehet lapozgatni. Aki ügyesen keres, megtalálhatja az Irodalomismeret régi számait is, köztük azt 19 évvel ezelőttit, amelyben apám tanulmánya van. Nem kis meglepetéssel láttam, hogy ugyanabban a számban olvasható Orosz Andrea Patrióta, mint a flóta fütyörész című írása is. Nahát! (Orosz István)

MA LENNE 94 ÉVES

A kecskeméti Katona József Gimnázium 4/D osztályos diákjai búcsúznak az iskolától. (1970. május)

LÁSZLÓ NAPI EMLÉKEZÉS

Dr. Virág Istvántól, Orosz László egykori tanítványától érkezett az alábbi László napi levél, amelyet köszönünk és engedélyével megosztunk.

Dr. Orosz László – diákkorunkban: Öcsi, később: Laci – első, (leg)kedves(ebb)  osztálya voltunk, az 1948-as államosítás előtt, 6 évig  a kecskeméti Piarista Gimnázium, ill. a Református Kollégium, majd ez után, két éven át a „jogutód’ Katona  József Gimnázium tanulói.

Sajátságos módon, éppen a mi osztályunkban („a”) volt 5 diák-László is, – valamennyi  „piarista” – akiket (életükben) együtt köszöntöttünk Osztályfőnök urunkkal a szokásos június-végi találkozóinkon.

Tasival és Zsigóval szegedi egyetemi éveink alatt együtt laktunk. Az előbbi vegyész lett , a húgomat vette feleségül  és amíg Kecskeméten laktak (az 50-es, 60-as években) többször vendégeskedtek  Orosz Laciéknál. Az utóbbi egész életében Ladánybene és Kunbaracs csatolt község körzeti orvosa volt, fia Viktor pedig Lajosmizse polgármestere. Zsigmond Laci a találkozóink fő szervezője 17-ben távozott. Halála nagyon megrázott, búcsúztatásán szívből emlékeztem, apróbb részletekre is.  Schippert és Szabó „kontrasztosak”. Az előbbinek mérnöki karrierje (a pártállamban) szépen ívelt, akadémiai nagydoktor lett (szerepelhetett a lentebbi Mátyás ügyben, ám idős korára megbarátkoztunk). A nagybeteg, de még élő Szabó Laci, mint Zsigmond is, egész életében Kecskeméten dolgozott, s bizonyára édesapja, vitéz Szabó László, a Mária körúti Magyarok Nagyasszonya Gyógyszertár tulajdonosa miatt szenvedett hátrányt. Most már öt László odafönt találkozik, mint előbb-utóbb mindnyájan.

Mostanság csak levélben, telefonon próbálom összetartani a „survivor”-okat.

Ami a magyart illeti, Orosz tanár úr Grezsa Ferencet tartotta legtöbbre, mint irodalmár – Németh László kutató – kollegák lettek. Az 1990 évi (40 éves) találkozókon derült ki Feri „visszafordulása”: bocsánatot kért Mátyás Jancsitól (Mátyás Mária operaénekes testvére), akit anno ő záratott ki az ország összes oktatási intézetéből. Fiai egyébként orvosok és ismert nemzet-politikusok. A latin viszont nekem ment a legjobban: iskolai dolgozatomban Horatius versét („vitas hinnuleo …”) műfordítottam; Orosz tanár úr bírálata: kitűnő, bár a ritmus helyenként ingadozik. Ezt és az utolsó latin órát többször visszaidéztük vele együtt: „Fiúk, művelt ember évente egyszer elolvassa Horatiust, ez szellemi torna”. Mire én benyögtem: kintorna. A reakció: édes barátom, ezt éppen tőled nem vártam.

Ennyit a Lászlókról, László napjára.

Andreának és Istvánnak szeretettel, Virág István

Post scriptum: Dr. Virág István összeállította az 1941-42-es tanévtől az 1949-50-ig együtt járó osztálytársak listáját is. Hogy bonyolult kor volt, azt az iskola nevének folyamatos változása is jelzi: „Piarista” (a Kecskeméti Kegyestanítórendi Róm. Kat. Gimnáziuma), „Kollégista”, a Kecskeméti (Református Egyház Kollégiumának Gróf Tisza István Gimnáziuma), KEG: Kecskeméti Egyesített Gimnázium (1944/45), KGG: Károli Gáspár Állami Gimnázium (1948/49), KJG: Kecskeméti Állami Katona József Gimnázium. Orosz László 1948-ban kezdett tanítani, az alábbi diákok felének osztályfőnöke is lett (a többiek osztályfőnöke Hordós Károly volt).

Bagó Bertalan, Dr. S .Bakos József, Balogh Béla, Bayer Tibor, Bábiczky János, Betyár Ferenc, Békefi Jenő, Boros Sándor, Bukovszki Antal, Dr . Farkas Gyula, Dr. Fejes Miklós, Dr. Felek Béla, Főző Gábor, Gál Gyula, Dr. Grezsa Ferenc, Harsányi Antal, Horpácsi Tibor, Józsa József (Fábián), Kalmár Ferenc, Kardos Gyula, Kasza Sándor, Katona Jenő, (Francia) Kiss Lajos, B. Kiss Mihály, Dr. Kisjuhász Zoltán, Kis Rabata Pál, Kovács János, Dr. Kökény János, Laczkó István, Lukács Gyula, Madari József Zoltán, Magony Géza, Major Iván, Markó Antal, Matusovits Péter, Mátyás János, Miklós Ferenc, Dr. Molnár Miklós, Nagy István, Nagy János, Papp Kálmán, Pál Gyula, Radnóti Gusztáv, Romlaky József, Sándor József, Sándor Miklós, Dr. Schippert László (Ernő), Siklós Gábor, Sófalvi Tibor, Somogyi Sándor, Suki Béla, Szabó Balázs, Szabó Emil, Szabó László, Szabó Zoltán, Tasi László, Tálas Áron, Dr. Varga Ernő, Varga István, Vágó Iván, Dr. Virág István, Wolf György, Wolf Tibor, Zsigmond László, Dr. Zsigó László, Elek Péter,Dr. Horváth Iván (Bendegúz), Dr. Kézsmárki Béla. 2019 áprilisában a diákok közül 14-en voltak életben, 49-en meghaltak, ötükről nem tudott Dr. Virág István.

"DE FELŰLT LACKÓ:::"

De felűlt Lackó a béresek nyakára… Arany jegyzete szerint „így gúnyolja tréfásan a magyar paraszt azon mezei munkást, ki a nap és dolog hevétől bágyadtan a munkára ráunt”. Baranyai   Decsi  Jánosnál és O. Nagy Gábornál nem található ilyen szólás, Bárdosi Vilmos Magyar szólások, közmondások című adatbázisában pedig nagyjából megismétli az Arany által írt magyarázatot: felült (neki) Lackó (a nyakára [a hátára]) (sz) (nép): dologidőben a nagy meleg miatt nem ízlik valakinek a munka, s a hűvösre megy pihenni. Valószínűleg Arany is Bárdosi is nyilvánvalónak veszi, hogy Lackó alatt Lászlót, pontosabban a naptár szerinti László napon beköszöntő nagy meleget kell érteni, amikor nem szívesen dolgozik senki. Holnap már a negyedik olyan László nap lesz, hogy apánk nem mondhatja el a nagy meleg miatt szinte mindig aktuális Toldi-sort: "De felűlt Lackó …" (A kép 1992-ben készült,  O.L. második unokája, Anna Ida ugyanis azt mutatja, hogy 6 éves.) 

50 ÉVES A FORRÁS

50 éves a Forrás. A márciusi szám emlékezésekkel van tele. Néhány írásban apánkat is emlegetik, többnyire Katona József és az irodalomtörténet írás kapcsán, Pintér Lajos azonban személyes emlékeket is közöl. A Csongrádról Kecskemétre került költő „földijeként” tekintett a szomszédos Csépáról származó „Orosz Laci bácsira”, s alighanem apánk is így tartotta számon a Forrás ifjú szerkesztőjét.

Szigorú, talán kicsit mogorva is, nehezen barátkozó – írja róla, aztán hozzáteszi – időnként azért feloldódott, és olyankor megcsillantotta humorát, iróniáját és öniróniáját. Lajos össze is gyűjtött néhány humoros epizódot, nem túl sokat sikerült neki, talán azért, mert inkább élete vége felé volt kapcsolatban apuval, amikor már egyre jobban illett rá a Lengyel József könyv címe: Kicsi mérges öregúr. Én sokkal régebbről ismerem, pont a születésem óta (26 éves volt akkor), és úgy emlékszem rá, mint jó humorú, barátságos fiatalemberre. A humornak persze valami emelkedett, intellektuális, talán nem is mindenki által követhető formájára gondolok, a rajzszögbe ültető helyzetkomikum azt hiszem, tényleg távol állt tőle. Eszembe jutnak a gyerekkori nyelvi játékok, alig tudtam beszélni, de ha megkérdezte, hogy hívják a kis rókát, rávágtam: apróka. Azt is megtanította, hogy a jóllakott elefánt a telefánt. Közös olvasmányunk a Micimackó volt, és amikor iskolába mentem, megkaptam a Tanár úr kéremet is. Az Így írtok ti minden versét kívülről tudta (ma is az ő hangján hallom: 'sz nem is tudok olvasni, csak írni) és emlékszem, milyen vidáman hozta haza Benjámin László Kis magyar antológiáját (Elkettyent smóren,  piti pók dugeszban smárolja a  stekszet…) s amikor Shakespeare-t tanította, soha nem mulasztotta el felolvasni a Kálnoky fordítást: Felség, a franc föld künyső parlatán elült a hadvasak zadorlata. Ha az internálótáborban és a börtönben töltött hónapokról beszélt, a tanárurak cellájáról, abban is sokkal több volt a humor, mint a keserűség, nota bene, éreznie kellett, ígéretes pályát tört félbe a forradalom utáni megtorlás.
Eszembe jut még egy kép, tél van, a rosszul begyújtott ócska vaskályhából nem a kéménybe, a szobába árad a füst, ki kell nyitni az ablakokat, hogy tisztuljon a levegő. Bástilajososra mélyíti a hangját: Oszlik lelkemnek barna gyásza…  
Ha gombfociztunk, az ő csapatában Sárosi, Toldi, Zsengellér játszott, természetesen Háda védett, az enyémben Albert, Mészöly, Tichy Lajos és valami félreértés folytán Jasin volt a kapus. Sokkal jobb volt nálam, tudott csavarni, ívelni, bepattintós öngólt rúgatni, de az igazi fociban én voltam a fürgébb. Tőle tanultam meg sakkozni és sokat úsztunk is együtt. Tiszai gyerek lévén jól és kitartóan úszott, Szepezden néha csónakot is béreltünk, és messze beeveztünk a Balatonba. Kecskeméten is el-eljárt az uszodába, de azt hiszem a természetes vizeket jobban szerette. Egy őrült belerúgott a fejével a lábamba – háborgott egyszer, miután hazabiciklizett az uszodából.
Azt hittem, hogy apám összes rigolyáját ismerem, de a Pintér Lajos által emlegetett bor-kóla keverék engem is meglepett. Tudom, hogy egy időben vagány dolognak számított kólát tölteni a vörösborba, na de hogy egy ilyen konzervatív professzor is... Talán az előzmény az lehetett, hogy valamikor a hatvanas években (megnézem a naplóját: 65 nyarán) Olaszországban járt és hazahozott egy Coca-Colát.  Egy 2 decis üveget az egész családnak. Kortyolhattunk belőle mi gyerekek is, és izgatottan vártuk a hatást, mi fog történni. Akkoriban valahogy a kapitalista métely és az amerikai kóla egymás szinonimájának számított, azt mondanom sem kell, hogy itthon egyáltalán nem lehetett ilyesmit kapni. A borok tekintetében egyébként elég különös ízlése volt. Az édes homoki vörösborokat szerette. Ez így túlzás, inkább úgy mondom, azokat hajlandó volt meginni. Próbáltam olykor valami jobb borral meglepni, de többnyire kudarcot vallottam. Kaptam egyszer egy láda príma ausztrál Shyrazt, olyat, amit ott is csak a leggazdagabbak isznak (ráadásul az én grafikámmal volt fölcímkézve), na hát azzal majdnem kidobott. Élete vége felé egyre édesszájúbb lett. Gyakran meglátogatott egy török galériás és ajándékul mindig baklavát hozott. Egyszer hazavittem apunak. Ez nem rossz – mondta. Ennél nagyobb dicséret soha nem hagyta el a száját (na jó, a Németh László könyveket leszámítva). Attól kezdve rendszeresen szállítottam neki a baklavát, ami állítólag a legjobb ankarai baklavaszalonból származott. Annyira azért nem szokott rá, hogy Magyarországon is keresse, pedig talán lett volna, aki csinál neki (például a cukrásszá avanzsált kémiatanár kolléga, Fodor Csiszta). Nem szokott rá komolyan a cigarettára sem. Nagyanyámmal el-elbagóztak (ő Fecskét, nagymama Nikotex munkást szívott), aztán amikor nagymama meghalt, abbahagyta ő is. A fönti rágyújtós képet valamikor a nyolcvanas évek elején készíthettem.