ÖTVENHAT

SZOCREÁL, AVAGY KISOKTÓBERI ABSZURD

Február 8-án meghalt az apánk, másnap húgommal kimentünk a református temetőbe, ahol kiderült, hogy az „eljárás” megindításához szükség lenne a személyi igazolványára. Anyakönyv, halotti bizonyítvány nem elég, kell a személyi is. Felmentünk az üres lakásba, hogy megkeressük. Lakótelep, hetedik emelet, könyv- és betegségszag. Fiókok, borítékok, dossziék, sehol az igazolvány, előkerült viszont egy spárgával átkötött mappából az a bizonyos „Jegyzőkönyv”. A „szocreálról” persze hallottunk, a hozzá tartozó nyolc hónapról is, de inkább csak valami mellékszálnak hittük, anekdotikus részletnek, ami egyre jobban kiszínesedett az idők során.  A lényeg egyetlen bővített mondatban leírható. 1956 októberében, pár héttel a később sajnálatosnak nevezett események előtt egy irodalmi fórumon apánk valami dehonesztálót talált mondani a szocialista realizmusnak nevezett művészeti irányzatról, amely kijelentés a későbbiekben a népi demokratikus államrend megdöntését célzó izgatásnak minősíttetett, és apánk börtönbe vettetett. Megvádolták ugyan más ellenforradalminak nevezett bűnös cselekedettel is, de mivel a letartóztatása után nyolc hónappal megtartott tárgyaláson e többi vádat nem sikerült kétséget kizáróan bizonyítani, ezért az ítélet (amelynek hossza megegyezett a börtönben, illetve internálótáborban eltöltött idővel) voltaképpen a szocialista realizmus elleni kritikát torolta meg. Az ítéletben nem részletezett mellékbüntetések csak slágvortokban: tanári állást hosszú ideig nem kap, feleségét – anyánkat, aki, noha felszólíttatott rá, nem ad be válókeresetet – alacsonyabb munkakörbe helyezik, engem eltávolítanak az óvodából (!), sőt 12 év múltán egyetem helyett inkább csak főiskolára „célszerű” jelentkeznem. Azt hisszük, hogy a köztem és húgom közti 11 éves korkülönbség is végső soron a szocialista realizmusnak tudható be. Az ötvenes évek abszurd világát megidéző Jegyzőkönyvből egyelőre csak ezzel az egykoron oly nevezetes, ám ma már egyre ritkábban emlegetett művészeti irányzattal kapcsolatos szakaszokat másolom ide, de idővel a háromnapos zárt tárgyalás teljes, 57 oldalas anyagára is sort kerítünk, hiszen a történet szereplői, a megidézett tanúk (a nyilvánvalóan megbízásra vádaskodó K. S-né kivételével) szinte mind korrekt, tisztességes, bátorságot, sőt emberi nagyságot mutató hölgyek és urak (olykor elvtársnők és elvtársak) voltak.  (O.I.)