2020. május 5., kedd

OROSZ LÁSZLÓ: DÉNES ZSÓFIA

Szalatnyay József festőművész 1985-ben bízta meg Orosz Lászlót, hogy feleségéről, az akkor éppen száz éves „Zsuka” életéről könyvet írjon. A leginkább Ady Endre menyasszonyaként és Ady-emlékek közreadójaként ismert, de íróként és újságíróként is jelentős személyiség fő műve, „nagyregénye” kétségtelenül az élete volt. A személyes ismeretségen kívül alighanem azért esett Orosz Lászlóra a választás, mert Vitályos Lászlóval közösen szerkesztett Ady-bibliográfiája óta (MTA, 1972) Ady-szakértőnek számított, illetve kutatásai során többször is kapcsolatba került Dénes Zsófiával. A szellemi frissességét utolsó napjaiig megőrző hölgy természetesen segítette a róla szóló könyv munkálatait, 1986 áprilisában el is olvasta a szöveget, megjegyzéseket fűzött hozzá, kiegészítéseket, pontosításokat javasolt, amelyek alapján Orosz László át is dolgozta azt. Zsuka, és férje halála után, örökös nem lévén, a könyv kéziratban maradt. A Kézirat ide kattintva olvasható: