KÖNYVSAROK

 

KATONA JÓZSEF MEGÍRATLAN NAPLÓJÁBÓL

Kecskeméten, Jakab havának 30-ikán, 1815-ben

A színészektől ugyan elszakadtam, de tudok róluk. Talán már bontják játszóhelyüket, a Rondellát, ők pedig útra keltek. Egerben lehetnek, vagy már Miskolcon. Most, hogy a fenti dátumot írtam Bánk-bánom Előversengése alá, rájuk kell gondolnom. Ha előadnák! Ha előadhatnák! Bánk feleségének, Adelájdnak a szerepét, mikor írtam, Rózának szántam. Mondatait megfogalmazva rá gondoltam. Öt esztendeje miatta csatlakoztam a társulathoz. Volt úgy, hogy együtt léptünk a színre. Utoljára két esztendeje az István királyban. Én voltam István, ő Judit, a húgom. A színlapon Széppataki leányasszonynak írták a nevét. Nem szerette ezt a nevet. Nem is volt akkor már leány. Déry Pista rávette, hogy menjen hozzá feleségül. Én csak levélben mertem neki megvallani a szerelmemet. Épp Kecskemétre indultam akkor fél esztendőre, jogi gyakorlatra. „Én magát véghetetlen szerelemmel szeretem” – így kezdtem a levelet. Azzal folytattam, hogy bővebben nyilatkozom, amikor visszatérek Pestre. De mit nyilatkozhattam volna? Azt, hogy legyen a feleségem? Most, két esztendő múlva sem kérhetném erre. Mikor leszek én házasodni képes tisztségviselő vagy prókátor? Mikor visszatértem Pestre, Róza már Déry felesége volt. Déry egykorú velem, de már öt esztendeje tagja a színjátszó társulatnak. Gondoltam én is arra, hogy a delectáns aktorságot hivatásos színészségre cserélem. Írtam is egy levelet a játékszíni igazgató uraknak, hogy álnéven ugyan – a harcias Katonát Békesire cserélve – a színészség terheit kész vagyok vállalni. Végül is atyámra gondolva, arra hogy ő mit vár tőlem, nem küldtem el a levelet. Ott hányódik Bárány utcai házunk egyik zugában egyéb írásaim között. Visszatérve Pestre az utcán találkoztam Rózával. Szerencsét kívántam neki Déryhez. Hozzátettem: „Hát ezért nem válaszolt a levelemre.” „Miféle levélre?” – kérdezte. Nem hitte, vagy úgy tett, mintha nem hinné, hogy én írtam a nevem kezdőbetűivel szignált levelet. Déryvel baráti viszonyban voltam, így gyakran találkozhattam Rózával. Bemutattam neki jogásztársamat, Prepeliczay Samut. Meglepődve vettem észre, hogy nemcsak ismerik egymást, hanem kapcsolatuk több az ismeretségnél. Hamarosan észre kellett vennem azt is, hogy Róza jobban kedveli Samut, mint a férjét. Intettem, hogy bajba kerülhet. Nem került bajba. Megszokott dolog, hogy színésznők művészetéért való rajongás szerelemre vezet. Rózának nemcsak Samu, hanem egy másik jogásztársam is tette a szépet, a jómódú Gyertyánffy Dávid. Az ő udvarlása az egész társulatnak hasznára volt: többször is vendégül látta mindnyájukat. Amit tudtam vagy sejtettem róluk, A rózsa című vígjátékomban írtam meg. Nemcsak Rózának, a darab olvasóinak vagy nézőinek is könnyű volt fölfedezniük, mi rejlik Deresháziné meg Prédahelyi hadnagy „testvéri” szerelme mögött. Kultsár István elő akarta adatni a darabot, Róza megtiltotta, azzal fenyegetőzve, hogy otthagyja a társulatot. Lehet, hogy a Jeruzsálem pusztulását is ő tiltatta le a színpadról. A cenzor engedélyezte, Róza azonban azt gyaníthatta, hogy a férjétől eltávolodott zsidó királyné, Berenice Titus császár iránti szerelme mögött is a közte meg Samu között szövődött szerelemre ismerhetnek. Pedig erre – Isten látja lelkemet – egy pillanatig sem gondoltam. Most fejeztem be föntebb már említett új drámámat a 13. században élt Bánk bánról. Először Bonfini krónikájában olvastam róla, majd több helyen is. Tudoróla, hogy hazánkban is, külföldön is többen feldolgozták a történetét. Talán elküldöm Bánk-bánomat az Erdélyi Muzéum című lapban nemrégiben hirdetett pályázatra. Azt hiszem azonban, hiába pályáznék vele. Kényes már maga a tárgy is: egy királynénak, méghozzá német származásúnak a meggyilkolása. Mint Rózának írott levelem is tanúsíthatja, írásban bátrabb vagyok, mint szóban, viselkedésben, cselekvésben.

Kecskeméten, Jakab hava 2-ikán, 1819

Májusban és júniusban Pesten szerepeltek a fehérvári színészek. Ősszel visszatérnek. Egy korábban ismeretlen szerző, Kisfaludy Károly darabjaival meghódították a közönséget. Kisfaludy eltalálta azt a hangot, amely sikert hoz: a hazafias szólamokét. A tatárok Magyarországban című drámáját adták először. Olyan sikerrel, hogy Brunszvik gróf tizennyolc estére átengedte nekik a német színházat. Hogyne hatotta volna meg a magyar hazafiság a közönséget? Meghatotta az a darab szerint a tatárokat is. Kisfaludy – úgy mondják – négy nap alatt írta vendégjátékukat záró Ilka című darabját. Úgy hallottam, hogy nagy sikere miatt könyvben is kiadják. Ha elolvashatom, megírom Kisfaludynak – akivel közben megismerkedtem – mit tartok benne jónak, mit nem. Olyasfajta recenzióra gondolok, mint amilyet Bárány Boldizsár barátom írt Bánk-bánomról. Hálás vagyok érte: hozzásegített, hogy újra átgondoljam, amit négy esztendeje írtam. A fehérváriak közt több ismerősöm van. Tudnak korábban játszott darabjaimról, néhányan egyik-másikban szerepeltek is. Tudnak Bánk-bánomról is. Fölvetették: szívesen előadnák, amikor ősszel újra Pestre jönnek. Örülnék neki: már csak azért is, mert hosszabb ideje foglalkozom az átdolgozásával. Bárány bírálata döbbentett rá, mi is az alapvető hibája ennek a műnek: az, hogy nem derül ki belőle, mit művelt a meráni herceg az ország nádorának a feleségével. Hírbe hozta az udvarlásával? Nem elegendő oka ez annak, ami következik. A „latorkodást” valóságosan el kell követnie. De hogyan? Bánk feleségének a meghódításával, az asszony magát megadó hűtlenségével? Bánkban rövid időre fölmerülhet ugyan a gyanú, hogy felesége és csábítója „egyaránt örültek”, de meg kell győződnie e gyanú tarthatatlanságáról. Feleségének – az átdolgozott változatban Melinda a neve – attól kezdve, hogy megitatják vele a hevítőt, nincsen világos pillanata. Bűntudatot érez amiatt, amibe öntudatától megfosztva belesodródott, e bűntudatot csak az őrület felé sodródás enyhítheti. Épp zavarodott állapota döbbentheti rá Bánkot, hogy ne hűtlen asszonynak, hanem áldozatnak tekintse. Életben azonban semmiképpen sem maradhatott. A történtek után, amelyben ugyan bűntelen volt, nem lehetett már Bánk felesége. De áldozatként, életétől is megfosztva, örök, sohasem pótolható veszteség, be nem gyógyulható seb Bánk lelkén.

APAKÖNYV A WEBEN

Azon kevesek számára, akik még nem vehették kézbe az Apakönyvet, kárpótlásul - vagy inkább kedvcsináló gyanánt - készült egy majdnem igazi másolat. IDE tessenek kattintani és megjelenik! Akik az eredetit szeretnék azok továbbra is csak egyetlen helyen, a kecskeméti Katona József Könyvtárban vásárolhatják meg.

AZ '57-ES TABLÓ

Az egykori diák, Bodóczky László is eljött az Apakönyv kecskeméti bemutatójára. A fenti tablóképpel érkezett. Van egy meglepő részlet a képen. Mi az? Az arcok fölött magától értetődő természetességgel tündököl az új címer. Nem a Kádárék által kreált csillagos-kalászos, hanem a forradalom Kossuth-címere, amelyet a zászlókból kihasított Rákosi-címer helyére varrtak, svájcisapkájukra tűztek, tankok oldalára festettek ’56 októberének forradalmárjai. 1957 júniusában nem volt veszélytelen a címer alatt megjelenni - azt is megkockáztatom, az új rezsim elleni demonstrációnak számított az efféle tett. 

MEGHÍVÓ

 Ha minden igaz, ez lesz az idei könyvhét nyitóeseménye Kecskeméten.

APAKÖNYV

 
 

TÉGLA-HITVALLÁS

Egy „szigorúan titkos!” minősítésű dosszié első lapjáról olvasom Állambiztonsági Levéltárban: „Kiss Anikó fedőnevű informátor felderítő jellegű adatok megszerzésére használható a Katona József Gimnázium tanárai és diákjai körében. Engedélyezem – nyugtázta a javaslatot Nagy Sándor rendőr-őrnagy alosztályvezető 1969. április 25-én. „Kiss Anikó” informátor azonban már jóval korábban munkába lépett, hiszen a dosszié első jelentése 1967 decemberéből való, amiből arra következtetek, hogy a hasznosnak tekintett munka jutalma lehetett a hivatásos téglává történő előléptetés. A fedőnév azonosítása meglepően könnyen sikerült, ugyanis miközben az általa megfigyelt személyekről jelentett, oly sok adatot fecsegett ki magáról – milyen tantárgyat tanít, hol dolgozik a vőlegénye –, hogy másfél óra múlva már nem csak a valódi nevét tudtam, de a gimnáziumi tablóképét is megtaláltam. És ráismertem! A jelentések dátuma szerint 1967 decembere és 1971 decembere közt volt aktív, s mivel épp ebben az időben jártam én is a Katonába (1966-tól ’70-ig), tényleg nem volt nehéz dolgom. A mi osztályunkban ugyan nem tanított, de néhány párhuzamos osztályban igen. Nincs kedvem ideírni a nevét, azt azonban, hogy a tartótisztje által lejegyzett mondataiból ne másoljak ide legalább egyet, nem tudom megállni.  
1968. január 23. … „Kiss Anikó” fedőnevű informátor elmondotta, hogy nem érez lelkiismeret-furdalást azért, hogy támogatja munkánkat, azt hazafias kötelességének tartja.
A folytatás a hamarosan megjelenő Apakönyvben lesz olvasható.
„Kiss Anikó”, bár fölötte is eljárt az idő, mai napig munkálkodik környezete jobbá tételén. „Szeretet, törődés, odaadás” – fogalmazta meg hitvallását egy közelmúltban kapott kitüntetése kapcsán. Hogy el ne felejtsem, belegravíroztam egy falazótéglába.