KECSKEMÉT

Orosz László

Katona – Kecskemét

Katona Józsefet 1820. november 3-án szülővárosában vicefiskálissá, alügyésszé választották. November 15-én, 1821-es évszámmal megjelent Pesten Bánk bán című drámája. Ennek az elején verses ajánlás található „Szabados Kecskemét Mező Várassa nemes Fő-bírája és Tanácsához. ”November 22-én egy példányát a szerző a következő beadvány kíséretében nyújtotta be a kecskeméti Tanácsnak: „Nemes Tanács! Első Munkámat, mellyet az Olvasó Világnak közre bocsájtottam, Születésem Helyének ajánlva,mély tiszteletemnek állandó jeléül ezennel benyújtom, maradván A Ns Tanácsnak alázatos szolgája Katona Jósef Fiscalis”.

A Tanács válasza: „A’ maga szíves Tiszteletét, bé mutatott Munkájával is ki nyilatkoztatni kívánó Hazafi Úrnak ajánlását a’ Tanáts nem tsak jo Indúlattal el fogadja, hanem az Auctor Úrnak a’ Magyar Nyelv pallérozhatására törekedő ditséretes Igyekezetiért Honorarium fejében a’ Város Cassájából 100 fkt ki fizettetni rendelt.”
Katona kecskeméti megjutalmazásáról beszámolt a tekintélyes Tudományos Gyűjtemény. "A’ Magyar lelkű és a’ Hazának betsületére váló Ketskemét Városa legelső példát adott arra, mit kellene a’ Hazai nyelv elő mozditására ’s a’ Nemzeti fény gyarapitására, a’ nagyoknak ’s a’ tehetősebbközségeknek tenni” – kezdődik a Th. A. névbetűkkel jelölt szerkesztő, Thaisz András írása az 1821. évi II. kötetben. Javasolta, hogy jelentessék meg Kún János főjegyzőnek azt a szép beszédét, amelyet a jutalmazás alkalmával a hazai nyelv szeretetéről mondott. Erre nem került sor, a beszéd szövege nem maradt ránk. Horváth Döme úgy tudta, hogy a tanácstól kiutalt száz forint fedezte a Bánk bán kinyomtatásának költségét, s „így némileg Kecskemét akkori községtanácsának köszönheti a nemzet, hogy ... legnemzetibb eredeti drámánk ... megőriztetett.” Ezt a föltevést támogathatta, hogy abban a korban számos mű megjelenését pénzbeli segítség tette lehetővé. A Bánk bán azonban valóban a Katonától „nemes, érdemes, édes hajlandóságú” jelzőkkel illetett Trattner János Tamás költségével jelent meg, ahogyan a címlapján olvasható.

A Bánk bán az olvasók körében nem aratott sikert. Trattner állítólag 1821 végén panaszként értésére adta Katonának, hogy alig kelt el belőle több húsz példánynál. Írótársak sem figyeltek föl rá. Katona hiába kérte 1820. december 7-én kelt levelében Kisfaludy Károlyt: „Ha hírt hall Bánk bánról... Barátom Uram irni ne terheltessen”, nem kapott választ a mű dedikált példányával megtisztelt írótól. Az irodalmi próbálkozásokra éberen figyelő Kazinczy nem tudott a Bánk bánról. 23 kötetet kitevő levelezésében egyetlen alkalommal fordul elő a címe: az irodalomtörténész Pápay Sámuel ezt írta neki 1821. július 20-án Veszprémből: „csupa kiváncsiságból, elolvasám Bánk bánt is, a’ Tudom. Gyűjteményben a’ Dramaturgiáról értekező Katonától, de boszszúsággal vetém el. A’ Censura ezt, úgy hallom, eltiltá, ’s ez jól esett, ámbár tudom, nem azért tiltatott el, a’ miért én boszszonkodám.”6 Pápayt bizonyára a dráma erőteljes, szabályozatlannak ítélt nyelve riasztotta el. Kecskeméten, láttuk, a „nyelvet pallérozó” Katonát jutalmazták meg. Ennek megfogalmazása azonban bizonyára csak az írói törekvést elismerő szólam volt. A csak a jutalmazás napján kezükbe került drámából a tanácsnok urak legfeljebb az ajánlást olvashatták el. Az megnyerhette a tetszésüket. Maga a dráma aligha. Erről később lesz szó.

Az irodalmi köztudatban a drámaköltő Katonát eltakarta a drámaköltés akadályairól értekező tanulmányíró. A Tudomámyos Gyűjtemény 1821. évi IV. kötetében jelent meg Mi az

oka, hogy Magyar Országban a’ Játékszíni Költő-mesterség lábra nem tud kapni? című értekezése. Erre célzott Pápay Sámuel az előbb idézett levelében, ezt méltatta egy bizonyos Kovács Sámuelnek Katona Jósefre című epigrammája a folyóirat Szép-literaturai Ajándék című mellékletében: „Játék-színünkért Katonánk meg küzde vitézül; / Győzzön meg Magyarim! fegyvere benneteket!”

Tanulmányában Katona a magyar drámaírás elmaradottságának a következő okait sorolja: az állandó, megbecsült és támogatott színház hiánya, a „nemzeti dicsekedés” eluralkodása, a „nyomtatásbeli szükség”, a cenzúra „kaszabolása” meg a hozzáértő bírálat hiánya. Szót ejt végül az írót munkára serkentő jutalomról is. Ebből a részből kecskeméti ügyésszé való megválasztása kapcsán ezt szokták idézni: „ha a’ Madár láttya, hogy hasztalan esik fütyürézése, élelméről gondolkozik, és – elhalgat.” Fontosabbnak tartom, ami utána következik, s amit talán már megjutalmazása után toldott a korábban írt szöveghez: „A’ Jutalom az Érdemnek következése. az Író mutassa meg elsőbb mit, és a’ Haza megfogja mutatni miként jutalmaztasson.” A tanulmány zárómondata pedig így hangzik: „Csak egy Órát a’ mindenhatóságból! és mást semmit csinálnánk, mint egy új Babilon’ tornyát, mellynek első talpkövénél a’ Világnak minden Nyelvei egybe- (beléd magyarba) zavarodnának!!!” Emlékezetünkbe idézi ez a mai olvasó számára szélsőséges indulatú fogadalom azt a hét esztendővel korábbit, amelyet Ziska című drámája elé írt Katona: „Ó Magyar! néked szentelem minden Betűimet, néked mind azt, a’ mit Lelkem (bár erőtlen szárnyakkal) kegyes Megítéllésed eleibe repíthet: ajándékoz zmeg engemet azon szerentsés érzéssel, hogy midőn Munkámat olvasod, ezt képzelhessem tőlled hallani: »egy 21 esztendős Ifjú is igyekszik azon földi Paraditsomba – hogy Magyarnak esmértessen; és édes anyai nyelvét tehetsége szerént elölmozdítani izzadoz«”. Fordulópontja volt Katona életének 1813 augusztusa: jurátusként, „királyi táblai jegyző”-ként ettől fogva nem léphetett színpadra; fordulópont volt 1820 novembere is: kecskeméti ügyészként elszakadt a már irodalmi központnak számító fővárostól. Ígéretet tett azonban mindkét alkalommal arra, hogy nem hagy fel az irodalmi munkássággal. Erre biztatta 1820 novemberében a kecskeméti elismerés, jutalom is. Lehetősége azonban beszűkült.

Sok időt és energiát követelt az alügyészi, majd 1826-tól a főügyészi munka, amelynek a javadalmazása viszonylag szerény volt. Az ügyészi hivatalnak a tanácshoz intézett egyik beadványában ezt olvassuk: „a’ Fiscalis tsekélyen fizettetvén Hivatalos munkálkodásának, és

személyes Autoritassa [tekintélye] rövidségével magát prokatorkodásból táplálni kéntelen.”
Vagyis az ügyész rászorult arra, hogy ügyvédi tevékenységet is folytasson. Mint Katona Házi jegyzékéből, bevételi naplójából kiderül, jövedelmének nagyobb része évről évre ügyvédi munkájából származott. Ennek a nagy részét pedig „anyagi gondok közt élő szülei és testvérei támogatására fordította”.

Vadásznaplója (A’ Vacsi Vadászi Társaság’ csötörtökölhetetlen Protocolluma) meg leánycsúfoló versezete (Kiáltó-Szó A’ Ketskeméti Szűzek és Leányokhoz) – ha ez utóbbit valóban ő írta is – nem tekinthető írói tevékenysége folytatásának. Édesapja szerint „terhes hivatalától üres óráinak haszonnal való eltöltése végett” városának a történetével foglalkozott. A Tudományos Gyűjtemény 1823. évi IV. kötetében jelent meg A’ Kecskeméti Pusztákról című, Pusztaszerről szóló tanulmánya. Félbemaradt, a címében megjelölt tárgyáig el sem jutó történelmi művét nagyobb részben vagy egészében még Pesten írta, Szabados Kecskemét Alsó Magyar Ország Első Mező Várossa Történetei címmel édesapja adta ki 1834-ben. A Pesten, Trattner-Károlyinál megjelent kiadást 131 előfizető tette lehetővé.  A Pusztaszerről szóló tanulmány bevezető része meg az id. Katona által kiadott kötet Elő-beszéde közötti hasonlóság azt valószínűsíti, hogy 1823-ban Katona elővette, folytatni akarta várostörténetét. Erre azonban nem került sor. A vicefiskális föltehetően irodalmi terveinek feladása után, 1824 táján tagolódott be Kecskemét úri társaságába: ekkor lett a vadásztársaság jegyzője, ekkor vett részt bál rendezésében, a kecskeméti úri családok leányaival való ismeretségéről tanúskodó, említett leánycsúfoló ajánlásának kelte pedig 1826. február 19. A város vezetőivel való kapcsolata azonban aligha lehetett harmonikus. A XIX. század elején egyre növekedett az ellentét a papok, tanítók, továbbá rokonok meg Katona egykori kliensei és hozzátartozóik. Megtalálható köztük az akkori főbíró, jegyző, több céh, a Katonától állítólag feleségül kért Végh Franciska és a Petőfi rokonaként ismert Rhúz Mihály is. Ha felhagyott is az írással, drámaírói múltja elkísérte Katonát Kecskemétre. Egy vándorszíntársulat 1826-ban bemutatta Kecskeméten a Monostori Veronkát, a Ziskát meg a

Hédervári Czecziliává átdolgozott Aubigny Clementiát, egy másik társulat még abban az évben Istvánját is. Ezekre az előadásokra azonban aligha figyeltek fel az immár főügyészszé

előlépett szerző hivatalnoktársai.

A város úri közönsége nem látogatta a vándortársulatok előadásait. Talán nem is a

színészek, a színjátszás lebecsülése tartotta őket vissza. Inkább az, amit Katona 1826-ban

kelt színházépítési javaslatában olvasunk. „...mikor egy vagy más Játszó Társaság ...nálunk

megjelen... kéntelenek vagyunk ollyan Zugokba betérni, a hová külömben betekinteni se volna kedvünk, és a hol az öszvefojtottság végett egészségünket is kotztkáztattyuk.” Mint ismeretes, a Tanács nem fogadta el Katona javaslatát arra, hogy ennek az áldatlan állapotnak a megszüntetésére alakítsák át színházzá a város közepén (a mai Arany János utca Szabadság tér felőli torkolatában) álló mészárszéket. Katona utolsó hónapjaiban új élet kezdésének szándéka is, a haláltól való félelem is föllelhető. Kifizette az apja adósságait, a tőle megvásárolt házat felújíttatta, majd az egyik öccsére íratta, másik öccsére szőlőt, házat hagyott. Házat szeretett volna venni vagy bérelni magának is. A családjának áldozott évek után mintha szerette volna megkezdeni a maga életét. Harmincnyolcadik évében járt.

Barátjának vagy testvéreinek 1830 újév napján állítólag ezt mondta: „ebben az esztendőben

Malakiás napján megházasodom, vagy sok pénzt nyerek, vagy meghalok.” Végrendelkezett

a gyűrűjéről; nem tudjuk, kinek szánta, holtában kit kívánt eljegyezni vele. Beteljesült

jóslata, gyűrűjének a visszautasítása, hirtelen halálának a körülményei, a szóbeszéd arról,

hogy egyik vádlottjának az átka fogott rajta, meg az, ami a halála után történt, részleteiben

már kideríthetetlen komor eseménysorrá álltak össze.

Malakiás napja: április 15. 16-án délután öt óra tájban halt meg a régi városháza kapujában, azon a helyen, ahol most az emléktáblával jelölt kettétört kő áll. A főbíró még aznap délután lepecsételtette íróasztalának fiókját lakásán is, hivatalában is. Az úriszék tárgyalása másnap folytatódott, gondoskodni kellett az ügyek továbbviteléről? Gyanakodtak valamire? Édesapja kérte, hogy abban az évben még föl nem vett ügyészi fizetésének megfelelő hányadát utalják ki. Megtagadták. Kölcsönpénzen temettették el. A publikált iratokból nem állapítható meg pontosan, mikor fedezték fel, hogy a főügyész által kezelt bitangkasszából (az elbitangolt jószágok után fizetett pénzből) egy bizonyos összeg hiányzik. E hiány meg egy másik, korábbi tartozás fedezésére a Katona fiókjában talált pénz meg a követeléseit tartalmazó iratokban szereplő összeg nem volt elegendő, ezért sor került az utána maradt szőlő elárverezésére is. Ezt a testvérei vették meg.
Hivatali titkokként intéződhetett volna el ez a kínos ügy, ha az apja nem kereste volna új meg új beadványokkal a fia igazát. Katona életrajzírói sem foglalkoztak volna vele, ha ezek a beadványok nem kerültek volna a nyilvánosság elé. A Hasznos Mulatságok című lap 1830. évi, II. félévi 26. számában S. I. aláírással vers jelent meg Nemes Katona Jó’sef Ur’ (több Játékszini Darabok szerzője) szabados Ketskeméth Városa szeretett Fő Ügyvédjének halálára címmel. Hornyik János szerint Széles József városi tanácsnok volt a szerzője. Nem lehetett: Széles Katona előtt halt meg, 1829. november 21-én. Hajnóczy Iván Simonyi János tanácsnoknak tulajdonította a verset, én úgy gondolom, hogy Sipos Imre kecskeméti ügyvéd, később főiskolai jogtanár lehetett a szerzője. Az 1820-as évek második felétől Mátyási József volt Kecskemét ismert és ünnepelt költője. Tanúsítja ezt Viskói uradalom, vagyis a házam Kecskeméten címmel 2003-ban kiadott kötete, amely 1800 és 1841 között írt kiadatlan verseit tartalmazza, többek közt ismert kecskeméti személyekhez szólókat. Nincs nyoma, hogy tudott volna Katonáról vagy Katona róla. Annak sincs, hogy Nemes András ügyvéd, Kelemen László színtársulatának egykori tagja, akinek 1829-ben színműve jelent meg, kapcsolatban állt volna Katonával. Nagy István, a református kollégium tanára kecskeméti írókat bemutató, a Tudományos Gyűjtemény 1823-i VI. kötetében megjelent írásában említette Katonát, Bánk bánját és dramaturgiai tanulmányát, de jelentőségét már csak azért sem érzékeltethette, mert csak nevek és művek felsorolása volt a célja. Szokolay Hártó János asztalosmester, festő és költő 1846-ban azzal dicsekedett, hogy Katona felhasználta az ő kéziratban akkor már meglevő verses krónikáját várostörténete írásához.31 Fölmerült az a kettőjük közötti szorosabb kapcsolatra utaló föltételezés is, hogy ő festette Katona első, elveszett arcképét. Katona nem a Bánk bán költőjeként, hanem Kecskemét hallgatag, „percegős pennájú” ügyészeként halt meg. Városában anekdoták tartották fenn úgy-ahogy az emlékezetét, bár lehetséges, hogy ezek akkor keltek szárnyra, amikor Bánk bánja már figyelmet keltett iránta. 1833 és 1836 között bemutatták Kassán, Kolozsváron, háromszor Budán, Debrecenben és Miskolcon, de csak 1839-i pesti előadása után kezdtek figyelni a Bánk bánra. „Egyetlenünk a maga nemében” – írta róla Erdélyi János. Elpanaszolta azonban azt is, hogy szerzőjére nem emlékeznek sem a fővárosi színházlátogatók, sem a kecskemétiek. Egy fiatal kecskeméti ügyvédtől azt hallotta, hogy Katonát „nevérül is alig ösmerik”. Mégis szülővárosából remélt tudósítást az életéről. Kérésére-kérdésére válaszolt Csányi János Katona-életrajza. Csányi 1820 és 1826 között főügyészként Katona hivatali főnöke volt. Az életrajzból kiderül, hogy egyben barátja is. A késői olvasó számára, aki Katonában a drámaköltőt látja, hiányzik ebből az emlékezésszerű életrajzból az írói tevékenység részletesebb ismertetése. Fölsorolja ugyan Könyves Máté 1834-ben megjelent Játékszíni koszorújára meg Katona apjától nyer értesülésére hivatkozva – hiányosan – a drámáit, anélkül azonban, hogy a nyomtatásban megjelent Bánk bánt kiemelné közülük. Nem olvasta? Nem beszéltek róla? A Tudományos Gyűjteményben megjelent tanulmányairól meg az Aurorában megjelent verséről szót sem ejt. Viszonylag részletesebben (három hosszabb mondatban) ismerteti az apja által kiadott történelmi művét. Ezt Kecskeméten többen olvasták, bizonyára Csányi is, bár a neve nem szerepel az előfizetők jegyzékén. Erdélyi még az életrajznak a Társalkodóban való megjelenése (1840. május 27.) előtt levelet írt Csányinak. Ez a levél ugyan nem maradt ránk, de ismerjük a dátumát (május 25.) és a tartalmát Csányi június 5-én kelt válaszából. Ebben arról írt, hogy levelének vétele után magához hívatta Katona apját, s elmondta neki, hogy Erdélyi a Tudós Társaság támogatásával ki akarja adni fiának kéziratban föllelhető műveit. A hetvenkettedik évében járó idősb Katona Józsefet könnyekig meghatotta ez a hír. Azt remélhette, hogy megvalósul az ő hat évvel korábbi terve, a történelmi mű kiadása után ugyanis eljuttatta a Monostori Veronka, a Ziska meg a Jeruzsálem pusztulása általa készített másolatát a Trattner-nyomda örökösének, Károlyi Istvánnak. Tőle Döbrentei Gáborhoz, a Pest megyei színház akkori igazgatójához, a Tudós Társaság titkárához kerültek ezek a kéziratok. Ígéreteket kapott kiadásukra is, megvételükre is, de nem történt semmi. Most újra fölcsillant a remény. Fölhatalmazta Erdélyit fia bárhol föllelhető kéziratainak a kiadására, s elküldte neki A borzasztó torony kéziratát. De most is csalódnia kellett: Erdélyi támogatás híján nem tudta tervét megvalósítani. Csányi írásának utolsó bekezdésében szó esik Katona idős szüleinek a szegénységéről, arról is, hogy „derék fijok’ munkáját mások használják jutalom-színdarabul”. A megjelent szöveghez egy jegyzet csatlakozik, lehetséges, hogy Erdélyitől. Javaslat ez arra, hogyan részesülhetnének a szülők fiuk munkájának a jövedelméből. „Ez talán legczélszerűbben úgy történhetnék meg, ha a ’ m. tud. Társaság egyik v. másik tagja által bold. Katona’ nyomtatásra méltó munkáit összeszedetné és saját költségin ... kiadatná ’s levonván a’ kiadási költségeket legalább a’ tiszta haszon’ egy részét az élő szüléknek adatni kegyes volna; a’ pesti magyar színigazgatóság pedig legalább egyszer játszandó mindenik darabja’ tiszta jövedelmének felét.” E javaslatnak volt némi foganatja: a Nemzeti Színház 1845-ben egyik előadásának tiszta jövedelmét, 189 forint 26 krajcárt elküldte Katona akkor már özvegy édesanyjának, Nagy Ignác is küldött 40 forintot a Bánk bán új kiadásáért. Visszatérve Csányi életrajzára: nem tudjuk, ő akarta-e mentegetni Katonát, vagy tőle, vagy az apjától hallotta-e, hogy négy hónapig rendezőként működött ugyan a pesti színtársulatnál, de a színészséget „föl nem vállalta”. István királyról írott drámájáról nem

tudott, pedig azt 1826-ban Kecskeméten is előadták. Mikor Erdélyi egy újabb levelében

arról kérdezte, azt válaszolta, hogy ilyen című darabot ő írt, be is mutatták 1818-ban Kecskeméten. 1847-ben [Toldy] Schedel Ferenc Szilády Károly kecskeméti nyomdásztól érdeklődött Katona József hátrahagyott kéziratai felől, talán Csányi hét évvel korábbi cikkétől és/vagy Erdélyi akkori kiadási tervétől indíttatva. Szilády Csányihoz fordult, s azt a választ kapta tőle, hogy Katonának maradtak ugyan „Bánk bánon kívül egyéb dolgozatai is, miket ő mind átolvasott, de azokat mint ifjabb éveiben írtakat, érdek nélkülieknek találta, ugyan azért nem is törődött többé velök.”Miután az ország minden jelentősebb városában színre került már, 1847. október 14-én Kecskeméten is bemutatták a Bánk bánt: Góts Ede társulata Király Sándor 1833-ban épült színháztermében (a mai Malom Központ közepe táján). A címszereplő, Komáromy Alajos meghívta az előadásra a költő akkor még élő édesanyját és két öccsét. Nem fogadták el a meghívást. Nemcsak azokra haragudtak, akik – meggyőződésük szerint – méltatlanul bántak halála után a család büszkeségének, a főügyésznek az emlékével. Sértődöttségükben távol tartották magukat azoktól is, akik a költőt ki akarták emelni a feledésből. Katona Sándor mondta el már 1860 után Miletz Jánosnak: „... midőn ... híre mindinkább szárnyra kelt s egyik-másik előbbkelő városi tisztségviselő kérdezősködött a költő élete vagy hátramaradt iratai felől, a család rideg, zárkózott maradt s mindig elutasító válasz volt a felelete.”
Jobban ismerhetnénk Katona József életét és több műve maradhatott volna ránk, ha a
családja nem zárkózott volna el az érdeklődők elől. Bizonyos azonban az is, hogy műveinek
a megőrzéséért az édesapja tett legtöbbet. Már életében figyelmesen másolgatta diribdarab
papirosokra írott műveit.43 Halála után kiadásukra törekedett. Nem rajta múlt, hogy csak Kecskemét története jelenhetett meg, talán az sem, hogy a cenzor vagy a cenzúrára való ügyelés miatt az is töredékesen. Jeruzsálem pusztulását bizonyára elő is akarta adatni, erre vall a megismételt cenzori engedély: „Érdemesnek találám a játék szini előadásra, 1833. Bálinth Antal sk. Piárista Szerzetbeli Pap”. Idősebb Katona József fiának a teljes életművére ügyelt. Kultusza – Kecskeméten Horváth Döme révén – erőre kapott a későbbiekben, de csak a Bánk bánra korlátozódott. Erről azonban már egy következő fejezetnek kell szólnia.

II. A tizenkilencedik század közepétől végéig

A szabadságharc bukása után a Bánk bánt csaknem egy évtizedig nem volt szabad előadni,

1858-tól is csak erősen megcsonkított szöveggel. De a tiltás is ráirányította a figyelmet.

Ha színházban látni-hallgatni nem, olvasni lehetett. Talán már 1839-i pesti előadásának a

hatására megnőtt iránta az olvasók érdeklődése. Első kiadásának a példányai „egyszerre

mind elkeltek: de sőt a Kecskeméten létező néhány példány is fölkéretvén, utoljára egy aranyért is megvétettek.” Ez az emlékezés bizonyára túloz, az azonban bizonyos, hogy Nagy Ignác érdemesnek tartotta 1840-ben Színműtár című sorozatában megjelentetni a második kiadását. Mivel talán az 1850-es évek közepére az is elfogyott, 1856-ban és 1860-ban sor került következő két kiadására – éppen Kecskeméten. A kiadó, Horváth Döme (1819–1899) kecskeméti polgárcsaládból származott. A piarista tanár, drámaíró, filozófus Horváth Cyrillnek az öccse volt. Bátyja támogatásával tanult, jogot végzett, 1842-től városi ügyész és tanácsnok volt Kecskeméten, a szabadságharcban nemzetőr, majd népfelkelési biztos. A börtönt ugyan sikerült jóakarói segítségével elkerülnie a bukás után, de javait zár alá, őt magát rendőri megfigyelés alá helyezték, az ügyvédi gyakorlattól pedig eltiltották. Tevékenységi területül maradt számára az irodalom. Alföldi színműtár (1850) és Újabb színműtár (1851–1853) című köteteiben saját művein kívül másokét is kiadta. A Bánk bánt azzal a szándékkal jelentette meg, hogy tiszta jövedelmét egy Katona József sírján felállítandó emlékműre fordítja. Mások is kezdeményezték ekkoriban Kecskeméten is, a fővárosban is, hogy állítsanak méltó emlékművet a Bánk bán költőjének. 1857. február 26-án a Nemzeti Színház négy művésze: Jókainé Laborfalvy Róza, Egressy Gábor, Tóth József és ifjú Lendvay Márton utazott Kecskemétre. A Bánk bánt nem adhatták elő, Vörösmarty Marót bánjában léptek fel a Király Sándor-féle színházteremben. Az előadás bevételét, 225 forintot, felajánlották a Katona-emlékmű számára. A Horváth Döme vezetésével létrejött „emlékrendező bizottmány” a már befolyt és még várható adományokból Dunaiszky László szobrászművészt bízta meg az emlékmű elkészítésével. A Katona mellszobrát tartalmazó klasszicista alkotás végül is nem a temetőbe, a költő sírjára került, hanem a néhány éve létesült vasútállomás előtti téren állították fel, arra gondolva, hogy a temetőben kevesen láthatnák, az állomásról a város központja felé haladva sokan.

1861. május 20-án leplezték le. Mint 1859 októberében Kazinczy Ferenc születése századik

évfordulójának megünneplése, ez a szoboravatás is politikai jelentőséget kapott. A Kazinczy-centenáriumot Bach Sándor fölmentése, a gyűlöletes Bach-rendszer bukása után két hónappal ünnepelték, Katona szobrának leleplezésére másfél hónappal az 1849 után újra megválasztott országgyűlés megnyitását követően került sor. Feszült érdeklődés kísérte a „határozati” és a „felirati” párt, a későbbi negyvennyolcasok és hatvanhetesek vitáját. Horváth Döme ünnepi beszéde a negyvennyolcasok véleményét szólaltatta meg.

Többek közt ezeket mondta: „A mi hírneves Bánk-bánunk nem csak jeles dráma, de az egy
alkotmányos, egy megbecsülhetetlen politikai hitvallás ..., melyben a nagy költő, a II. Endre király korából merített nagyszerű történelmi szöveggel, bármi okiratoknál jobban és élethívebben bebizonyítja, hogy e nemzetnek csak az önálló függetlenségben, csak a népfönségre fektetett szabadelvű alkotmányban van örök jövendője; s melyben elvégre a nagy költő kézzelfoghatóan bebizonyítja: hogy az e szegény hazában, e boldogtalan nemzet közé nem összeolvadás, de egyedül uralkodás végett betolakodott idegen faj, miként II. Endre királyunk idejében a merani család, e hazának és nemzetnek mindenkoron ostorai, legnagyobb mételyei s bizonyos átkai voltanak.”
A kiadásait bevezető Katona-életrajz nemcsak terjedelmesebb, hanem alaposabb is

Csányi Jánosénál. A szakadékot azonban mélyítette a Bánk bán és Katona többi műve

között: „...hazámfia azon lángeszű íróknak egyike, kik ifjúkori kísérleteik s kéziratban hagyott próbaműveik mellett, egy saját korukat úgy szólván túlszárnyaló művet adva, azon egy művel magoknak classicus írói nevet és halhatatlanságot kivívni s biztosítani szerencsések valának” Az irodalomtörténet lényegében máig így vélekedik Katona életművéről. Korábbi drámáit Horváth Döme, mint írja, „jobbadán színpadi látomás után ismervén, azokról visszaemlékezés mellett oda nyilatkozhat: hogy valamint a nagy Shakespeare Perycles s Titus Andronicus művei, bármiként nagyszerűsítsék is némely bírálói, mindig csak ifjúkori, és pedig tökéletlen kísérletek fognak maradni.” Nem tudjuk, mikor, hol s Katona mely drámáit látta színházban Horváth. A legjobbakat: a Jeruzsálem pusztulását, a Ziskát, az Aubigny Clementiát nem láthatta, A rózsát sem, nem is olvashatta ezeket. Azt jól ítélte meg, hogy a Luca széke egyes jelenetei meglepőek, s hogy a Hédervári Cecília (az Aubigny Clementia átdolgozása) „egész szerkezetében magasb hivatást” tanúsít. A Shakespeare-rel való összevetés mindenképpen Katona akkor még szokatlan, később gyakorivá vált felmagasztalása. 
A Bánk bánt 1858-tól több színház előadta a kényszerű kihagyások miatt szinte érthetetlenné torzítva. Kecskeméten – másutt is – zenés játékká átírt szövegét is játszották prózában. Sor került azonban a dráma Horváth Dömétől ajánlott „tanulmányozó” olvasására

is. 1858-ban az Akadémia újrakezdte működését, s három akkor választott tagja jutott arra az elhatározásra, hogy székfoglaló előadását a Bánk bánról tartja: Arany János, Gyulai Pál

és Szász Károly. Nem bizonyítható, de nem is zárható ki, hogy szándékukat befolyásolta Kecskeméttel, Horváth Dömével való kapcsolatuk. Szász 1853–54-ben Kecskeméten volt tanár, Gyulai 1853 nyarát töltötte itt, Arany nagykőrösi tanárként gyakran látogatott ide. Bizonyosan megfordultak mind a hárman Horváth Döme írókat szívesen vendégül látó házában, ahol szó eshetett Katonáról és drámájáról. Egymás szándékáról értesülve előbb Arany, majd Szász is lemondott a tervéről, Gyulai kitartott mellette. Ő nemcsak drámaelemzést, hanem életrajzot is szándékozott írni. Horváth Dömétől kért adatokat. Kéziratokat is kapott tőle: Katona verseinek és várostörténete egyes részleteinek idősebb Katonától való másolatát. Akadémiai székfoglalója idején, 1860-ban Gyulai még nem tudott Katona verseinek saját kezű kéziratáról, holott már 1854-ben megjelent Gyurinka Antal tudósítása erről. A szentesi római katolikus káplán bizonyosan Katona József unokaöccse, Katona Julianna fia, Burics János szentesi tanító révén jutott ehhez hozzá. Valószínűleg Kecskeméten, Katona Sándor házában. A költő Sándor öccsén és a feleségén kívül aligha tudott arról valaki, hogy egy effélék iránt érdeklődő tizenkét esztendős diákgyerek, aki rokonként náluk lakott, a kamrájukban egy hombár mélyén portól és pókhálótól lepett írásokat talált, köztük A rózsa kéziratát (id. Katona 1834-ben meg 1840-ben hasztalanul kereste, nem tudta, hova lett), a Jeruzsálem pusztulása eredeti fogalmazványát, Kisfaludy Károly Ilkájának bírálatát, Kecskemét történetének több, részben kiadatlan részletét s Katona József életének fontos dokumentumait. A találomra kiválogatott írásokat Katona Sándor neki ajándékozta. Miletz Jánosnak hívták ezt a kisdiákot. Az 1860-as évek közepén már kiskunfélegyházi tanárként újra fölkereste kecskeméti szállásadóját, úgy emlékezve, hogy az 1853-ban talált iratokon kívül maradtak még a hombárban olyanok, amelyeket érdemes volna újra átnéznie. Már semmit sem talált: részben elajándékozták, ami még ott volt, részben gyújtósnak meg egyéb házi célra felhasználták a maradék papírt. Ez meg az ezt követő látogatásai mégsem voltak eredménytelenek: Katona Sándor ekkor beszélt neki családjukról és bátyjáról. Egy kecskeméti születésű pesti joghallgató, Lipóczy György 1864-ben találta meg Katona Sándoréknál Bárány Boldizsárnak a Bánk bán 1815-i kidolgozásáról készített bírálatát, Rostáját. Katona Sándor tudta, hogy mi ez, csak abban tévedett, hogy Bárány kéziratát

bátyja 1817-ben készített másolatának vélte. Katona Sándor a családi házzal együtt örökölte bátyjának az írásait. Nem tudjuk, mi veszett el belőlük, azt sem, mit vitt közülük magával, amikor az 1850-es évek elején (?) a kis halasi utcába költözött. Vajon tőle-e és mikor kerülhetett a Bánk bán 1815-i kézirata arra a városszéli tanyára, ahol 1906-ban előkerült? Ha Katona Sándort hibáztathatjuk is, hogy bátyja írásait nem őrizte elég gondosan, mégiscsak neki köszönhetjük, hogy ezekből sok ránk maradt. Miletz Jánosnak is felróhatjuk, hogy nem elég pontos, nem „kritikai” az általa megőrzött írások kiadása, sőt hogy egy nem Katonától való mű (A tündér alma Ernyi Mihálytól) is keveredett közéjük. Mivel azonban Miletz az általa megőrzött és kiadott kéziratokat 1898-ban eladta Kecskemét városának, s azok a városi levéltárba kerültek, helyi kutatók lehetőséget kaptak volna arra, hogy a kiadását pontosítsák. Csak Hajnóczy Iván tett erre kísérletet az Ilka-bírálat szövegének javításával és kiegészítésével. További hasonló javításokra nincs lehetőség: a levéltárban őrzött Miletz-gyűjtemény 1944-ben megsemmisült. Kecskemét történetírója, Hornyik János (1812–1885) foglalkozott először érdemlegesen Katona történelmi művével. Szigorúan bírálta: „Előbeszédében nyilván gyaníttatja derék földink, hogy a város történetének kidolgozását vette föladatul, de meddig haladhatott. – tudni nem lehet.” Az édesapjától „némi haszon reményében” kiadott kötet „nem Kecskemét története, hanem csak a történelmi kútfők kezdetétől a magyar nemzet beköltözéséig a Duna-Tisza közén a népvándorlási korszak eseményeinek rendezetlen vázlata, helyenkint a történelmi források elferdítésével, – mit magáról ifjabb Katona Józsefről hinni nem lehet, föltételezni nem szabad”. Ám maga Hornyik is Partiscummal kezdte Kecskemét történetét, Katona művére többször hivatkozott, őt idézte műve III. kötetében a címlap hátoldalán és Pusztaszerről írott könyve II. részének elején. Szilágyi Sándor egyenesen úgy vélekedett, hogy Hornyik Katona hatására lett történetíró.

Katona ügyészi-ügyvédi irataira már Horváth Döme fölhívta a figyelmet: „ha szakértő
jogügyekkel akar időzni..., olvassa és tanulmányozza Katona Józsefnek a költőnek polgári és büntető pereit; nem igen találkozik irattár, hol férfias jellemet, nemes szívet, ritka becsületességet, szakértő avatottsággal páros szorgalmat tanúsítólag, példányul szolgálható szebb kincsek és szebb ügyek rejtődzenének.” Többet közölt ezekből Kecskeméten Huszár László, majd a fővárosban Porzsolt Kálmán. A fiatalon elhunyt Csanádi Sámuel (1863–1887) kecskeméti ügyvéd még joghallgató korában a Pest Megyei Levéltárban fedezett föl Katonától való iratokat. Egyikre, a Nyitra megyei alispán vádját visszautasító feleletére Székely József főlevéltárnok közlése hívta fel a figyelmét, de ezt a Nyitrára került iratot már nem találta meg. Egy másik iratot, amely az 1970-es években a Pest Megyei Levéltár nagykőrösi osztályára került, ő közölt először. Igen érdekes Csanádi Sámuel írása Katona sikertelen leánykéréséről. Előadása szerint Végh Jánosnak, Kecskemét 1820–21. évi főbírájának a családja Katonáék szomszédságában lakott. A két család gyermekei ismerték egymást, Katona József a nála több mint tíz évvel fiatalabb Franciskát is. Ügyészként hazakerülve beleszeretett a fölserdült lányba. Franciskának azonban volt egy Vörös nevű huszártiszt kérője: őt választotta. „Lám ni, Franciska kisasszony, mennyit tesz az az uniformis és mily siralmas, a ki szegény” – mondotta ekkor Katona. Franciska a férjével csak öt hétig élt együtt, Vörös szívszélhűdésben meghalt. „Udvatolt-e ezután Katona az özvegynek, nem tudhattam meg” – írta Csanádi. Vajon kitől
szerezte értesüléseit? Ha nem magától az özvegytől, bizonyára közeli hozzátartozójától,
bizalmasától. Más forrásra hivatkozva azzal folytathatjuk, hogy Franciska 1825-ben a rá
maradt házban kávéházat kívánt nyitni. A Tanácshoz benyújtott kérelmét Katona írta,
honoráriumot nem fogadott el tőle. Van, aki úgy értelmezi ezt, hogy az özvegy kívánt
közeledni kikosarazott kérőjéhez, Katona azonban visszautasította ezt a közeledést. „Őt
csak egyszer lehet elküldeni.”
Csanádi azt ígérte, hogy Katonának „egy másik szerelmi viszonyáról” is írni fog. Az is
viszonzatlan maradt: Katona nem viszonozta annak a leánynak a szerelmét, aki azután

negyven évig viselte a főügyész halála után a „szűzi pártát”, hatvanéves korában ment férjhez egy nyolcvanéves férfihoz. Ennek a „szerelemnek” a megírására (közlésére) talán azért nem került sor, mert a család közbeavatkozott, Csanádi ugyanis a leány családnevét is említette.

Joós Ferencnek a kecskeméti Bánk bán-előadásokról összeállított jegyzékén 1847–48-
ban, 1858-tól 1867-ig 11 megnyirbált szövegű, 1868-tól 1901-ig 41 előadás szerepel. Előbb
a Király Sándor-féle színházteremben (a mai Malom Központ helyén), 1868. december
26-tól a Kovács Lászlótól épített színházban (a mai Batthyány és Festő utca sarkán), 1896.

október 14-étől az akkor felavatott színházban. Több előadáson léptek fel fővárosi színészek,

az 1896-i színházavatón a Nemzeti Színház művészei adták elő a Bánk bánt. 1897.

október 21-én Gustavo Salvini társulata olaszul játszotta ott Katona drámáját. 1901 november 11-én újra a Nemzeti Színház gárdája lépett fel. Az előadást követő vacsorán a II. Endre szerepét játszó Gál Gyula azt javasolta, hogy a bayreuthi Wagner előadások mintájár Katona József születésnapján minden évben az ország legjobb színészei játsszák el Kecskeméten a Bánk bánt. Az ötletet lelkesen fogadták, de nem valósult meg. A helyi sajtóban megindulása, 1868 óta számos cikk foglalkozott Katonával. Írtak a Bánk bán-előadásokról, Katona sírjának elhanyagolt állapotáról, a szülőházról, a rajta

elhelyezendő/elhelyezett emléktábláról, a Tomory Anasztáz által a városnak ajándékozott

Katona-szobor, Czélkuti Züllich műve elhelyezéséről. (Az 1858-ban készült szobor előbb

a régi Nemzeti Színház előtt állott, sok kritika érte, 1881-ben került Kecskemétre, előbb a

Műkertben, majd a színház mellett, Vígh Tamás 1962-ben leleplezett szobra helyén állott,

akkor került a Katona József Gimnázium előcsarnokába.)

1882-ben, 1883-ra átnyúlva ünnepelték Kecskeméten Katona József születésének 90.

évfordulóját: a díszvacsorával záruló ünnepségen fővárosi írók és művészek is részt vettek,

a család által megőrzött relikviákból kiállítást rendeztek, a szülőházon emléktáblát

helyeztek el. 1891-ben Horváth Döme elnökségével megalakult a Katona József Kör. 1892-

ben készültek megünnepelni Katona születésének centenáriumát. Kolerajárvány miatt el

kellett halasztani az ünnepséget, 1893. június 11-én került rá sor. A vasúti parkban, Katona

szobránál összegyűlt ünneplőket záporeső kergette szét. Gyulai Pál, Horváth Döme és mások beszédét meg Sántha Károly ünnepi ódáját a Katona József Kör kiadásában megjelent Emléklap őrizte meg.

Kecskemétiek Katona József életével és művével kapcsolatos fölfedezéseiben sok a

véletlenszerűség. Két fontos „véletlenre” sor került a XX. századnak sokak véleménye

szerint még a XIX-hez számítható első évtizedében. 1906 elején Terlanday Rudolf káplán

a katolikus egyház keresztelési anyakönyvében rátalált a költő keresztelési dátumára:

1791. november 13. Ezt követően helyesbítették a születési évet nemcsak az ezután megjelent életrajzokban, hanem – mint jól látható a nyoma – a szülőházon elhelyezett emléktáblán is.

Véletlenül fedezte föl a kecskeméti reáliskola Katona József nevű növendéke, a költő

másod-unokatestvérének dédunokája az 1906–07-i iskolai évben a Bánk bán első kidolgozásának a kéziratát. Nem tudta, hogy mit talált, azt hitte, a nyomtatásban már számos kiadásban megjelent dráma kézzel írott másolatát. Nem vigyázott rá, már több lap hiányzott belőle, amikor 1912-ben Maglódon eladta. (Ezért említik maglódi kéziratként.)

Kiadására 1913-ban került sor.

III. A huszadik század első fele

A század első évében jelent meg a Katona József Kör évkönyvében Liszka Béla főreáliskolai
tanárnak A Katona-kultusz című írása. Pontokba foglalta, milyen témákkal kellene
foglalkozniuk a Kör tagjainak, hogy az ünnepi megelmékezések ne csak a Bánk bán többnyire egyhangú méltatásai legyenek. Fölhívta a figyelmet többek közt Katona életrajzára, a Bánk bán mögötti történelmi valóságra, a benne megmutatkozó irodalmi hatásokra, az erdélyi pályázatra, a cenzúrára, a dráma kritikai visszhangjára, operaváltozatára, Katona korábbi drámáira, történeti művére, nyelvére, stílusára. A megfogalmazott feladatokhoz képest egyelőre igen szegényes, amit a Kör Év könyveiben
találunk. Az előző század végére is visszatekintve a következő előadások, felolvasások
címét említhetjük: Kovács Antal piarista tanártól Katona József Bánk bánja és a történelem,
ugyancsak tőle Párhuzam Katona József és Kisfaludy Sándor Bánk bánja között, Blasutigh
Károlytól Vizsgálódások a Bánk bán monda körül, szintén tőle, de már Ballai Károly névvel
Valkai András históriás éneke (Az nagyságos Bánk bánnak históriája, 1574), Pásthy János református gimnáziumi tanártól Bánk bán kora. Föllendült a Katona-kultusz, a Katona kutatás Kecskeméten, amikor 1910-ben idekerült a felsőkereskedelmi fiúiskoligazgatójaként Hajnóczy Iván. Fölkészült irodalomtörténész volt, a budapesti és párizsi egyetemen tanult, az Eötvös Collegiumban Horváth János tanítványa. Huszonhét éves volt Kecskemétre kerülésekor, megjelent már két figyelmet keltő munkája: Szentjóbi Szabó László élete és munkái (1905) és Magyar költők Szepességben (1907). A Katona József Körben 1913. november 11-én mutatkozott be Katona első és második Bánk bánja című felolvasásával. Országosan is első összehasonlítása volt ez a Bánk bán 1906-ban előkerült, de csak 1913-ban megjelentetett első változatának a végleges szöveggel. A következő évben jelent meg Pótlások a Bánk bán első szövegéhez című tanulmánya. Kimutatta ebben, hogy a csonkán előkerült 1815-i szöveg hiányainak egy része pótolható Bárány Boldizsárnak a dráma első változatáról írott bírálata, az úgynevezett Rosta idézeteiből. 1926-ban jelent meg Katona József Kecskeméten című füzetnyi terjedelmű, de igen gazdag anyagú könyve. Horváth János írt hozzá Előszót, azt idézem: „Bizonnyal szívesen veszi e szűkszavú, de pontos adatokban bővelkedő művet Katona József minden tisztelője, a részletparányok iránt is kritikailag érdeklődő szaktudós éppúgy, mint a lángelme előtt önkénytelen áhítattal hódoló közönség.” Hajnóczy anyakönyvi adatokkal pontosította a Katona szüleiről és iskolai éveiről való ismereteket. Közölte – a Miletz Jánostól Kecskemétre került iratokból – a Ziska teljesebb előszavát és a Jeruzsálem pusztulása félbemaradt verses átdolgozását. Kiderítette a Bánk bán megjelenésének a napját is, közzétette Katona alügyésszé választásának és drámája megjutalmazásának tanácsülési jegyzőkönyvét, az ügyész hivatali és magánéletének
számos dokumentumát, köztük színházépítési javaslatát, a történetírói vállalkozásával kapcsolatos iratokat, a halála körülményeit tartalmazó emlékezést és az úgynevezett
„bitangkassza”-ügy dokumentumait. Szigorúan ragaszkodott az írásba foglalt, hitelesnek
tekinthető adatokhoz.

Ritkán hevíti érzelem előadásának tárgyiasságát. Leginkább a Bánk bán megjutalmazásáról

szóló részlet zárásakor. „Meghatva állunk e két tudósításból (a tanácsi jegyzőkönyvből és

a Tudományos Gyűjtemény cikkéből) kialakuló kép előtt. Látjuk egy nagy magyar város tekintélyes tanácsát, amely előtt megjelenik a városnak egy szerény sorsból származó fia, hogy a maga szorgalmával és szülővárosa bizalmával elnyert hivatalt elfoglalja, s hálája és ragaszkodása jeléül egyetlen nyomtatott művét, lelkének remekét ajánlja föl. A tanács pedig azonnal megtalálja a méltó választ: tetemes jutalomdíjjal és üdvözlő beszéddel tünteti ki az ifjú szerzőt. Egy rögtönzött ’helikoni ünnep’ áll előttünk, ahol szülővárosa megbecsüléssel és szeretettel ünnepli költő fiát, s babért fon homlokára – az egyedülit életében.” A szorosan vett tárgyilagosságon talán túlment Hajnóczy, amikor határozottan elvetette azt az irodalomtörténetben általánossá vált vélekedést, hogy Katona színészi és írói terveiben csalódva, elkeseredetten tért haza szülővárosába. Túlzónak találhatjuk azt a határozottságot is, amellyel a „bitangkassza” ügyben a tanács eljárásának minden mozzanatát igazolja. Saját kora kecskeméti úri családjainak érzékenységét kímélte azzal, hogy a Katona korabeli úrilányok viselkedését gúnyosan megrovó versből, amelyet bizonyára azért közölt, mert Katonáénak tartotta, elhagyta a lányokat egyenként, nevükkel bemutató versszakokat.

Sajnálhatjuk, hogy nem tért ki Katona kecskeméti életének azokra a mozzanataira, amelyekről hitelesnek elfogadható írásos adatok nem álltak rendelkezésére: így leánykérésére, arra a tréfaként fogadott „jóslatára”, hogy Malakiás napján sok pénzt nyer, megházasodik vagy meghal, arra sem, hogy kinek szánhatta – szánta-e valakinek – a halála után ujjáról lehúzandó gyűrűt. Nem foglalkozott a „percegős pennájú” ügyész alakja köré fonódott anekdotákkal sem.

Fölszólalt azonban a Katonáról, művéről kibontakozott vitákban.  Amikor többnyire hevesen és kevés hozzáértéssel támadták Hevesi Sándor rendezői tervét a Bánk bán színpadra állítására, Hajnóczy higgadt józansággal szólt róla. Karacs Teréz emlékezésével és az azt főlelevenítőkkel szemben hitelesen érvelt amellett, hogy a Bánk bánt nem írhatta Katona Karacséknál, ahol 1812–1813-ban lakott: mind a két változatának a keltezése azt bizonyítja, hogy az egyiket 1815, a másikat 1819 nyarán Kecskeméten fejezte be. Gyalui Farkas erdélyi irodalomtörténésszel szemben állást foglalt amellett, hogy Katona Bánk bánja ott volt a kolozsvári pályázaton. Kiterjedt a figyelme olyan kevésbé lényegesnek látszó apróságokra is, hogy Katona részt vett egy kecskeméti bál rendezésében, és arra, hogy mit tartalmazott a temetésére szóló meghívó .  
Katona halálának 100. évfordulóját nagyobb figyelmet keltve ünnepelték Kecskeméten,

mint annak idején születésének a centenáriumát. A Kisfaludy Társaság és a Katona Kör
közös díszülést tartott a városban, díszközgyűlésen emlékezett nagy fiára Kecskemét
törvényhatósága is. Katonának és szüleinek közös sírját az akkori katolikus temető fő
útvonala mellé helyezték át, fölállították rajta a Márton Ferenc és Siklódy Lőrinc által
készített, Petur bán szobrát tartalmazó impozáns emlékművet. (Ez került át 1963-ban az új
köztemető fő helyére.)  A holttestek kihantolása lehetővé tette antropológiai vizsgálatukat.
Bartucz Lajos erről készült beszámolója azt tanúsítja, hogy Katona testalkata is szellemi

nagyságára vallott.

A Nemzeti  Színház 1930. április 26-án díszelőadásban mutatta be Kecskeméten a

Bánk bánt.  Az évfordulóról országos lapok is írtak: a Nyugat áprilisi számában Móricz
Zsigmond és Hevesi Sándor, a Pesti Naplóban Kárpáti Aurél, Magyar Hírlapban Móra
Ferenc. Megemlékeztek az évfordulóról a határon túl is: a kolozsvári Pásztortűz például
Janovics Jenő színigazgató, az 1914-ben készült, megsemmisült Bánk bán-film rendezője
emlékezését és Áprily Lajos Magányos aktor Kecskeméten című költeményét közölte.
Hajnóczy Iván, 1928-tól a Katona József Kör alelnöke, kiadványokkal tette maradandó
eredményűvé az évfordulót. Szerkesztésében jelent meg a Katona-emlékkönyv, s bár nincs
rajta a neve, valószínűleg ő állította össze az Emléklapot is Katona József új síremlékének
felavatási ünnepélyéről. Az előbbiben található Hajnóczy Katona-bibliográfiája, jegyzéke a
kecskeméti levéltárban található Katona-kéziratokról, Katona vadásznaplója, felirattervezete
Koháry herceghez a kecskeméti szegény nép ügyében, Bartucz említett jegyzőkönyve
az exhumálásról és Liszka Béla Hajnóczytól kiegészített tanulmánya a kecskeméti színészet
múltjáról; az utóbbiban többek közt Áprily Lajos említett verse, Komáromi János Örök
bú című, Katonát vadásztársai közt elmagányosodva bemutató novellája és a centenárium
alkalmából rendezett Katona-emlékkiállítás leltára. 1930-ban jelent meg Kecskeméten a Bánk bán immár 39. kiadása Hajnóczy Iván gondozásában. Újszerűsége ennek a kiadásnak, hogy számozza a sorokat.  Az V. szakasz  447. sora (Hajnóczy számozása szerint a 2660. sor) után színi utasításban visszatér az 1. kiadás ’még tisztelettel’ kifejezésére a többi kiadás ’mély tisztelettel’ bizonytalan hitelű emendációjával szemben.

A Katona József Kör 1933 júliusában Katona József Társaság névvel közművelődési

egyesületből irodalmi társasággá alakult. Elnökségét Marton Sándor tanártól Kiss Endre

tiszti főügyész, 1934-től polgármester vette át. Hajnóczy a Társaságban nem vállalt tisztséget, Martonnal együtt tiszteletbeli taggá választották. Az új elnök becsvágyó és tehetséges jobboldali politikus volt. Baráti kapcsolatot tartott Móricz Zsigmonddal és a népi írók táborának több tagjával. Kecskemét az 1930-as években Debrecen mellett a népiek kedvelt városának számított.  Itt nyomtatták 1932-től Németh László Tanúját, 1934-től a Választ. Az Évkönyvekben szereplő néhány író nevét említve (Móricz, Németh, Illyés, Féja,

Sinka, Sárközi) megvalósíthatónak vélhetjük az új elnök törekvését arra, hogy a Társaság

országos szerepre jusson. Ez ugyan nem valósult meg, a Katona-kultusz azonban e törekvés

jegyében vett új irányt. Első elnöki beszédében a Katona-kultusz időszerű irányát Kiss Endre így jelölte ki: „Ma Tiborc korszakát éljük: lelkiekben és anyagiakban kifosztottan, lerongyolódottan.” Kovács Sándor apátplébános, 1944-től szombathelyi püspök 1935-ben Tiborcról tartotta székfoglaló előadását a Társaságban. „Ma a szociális kérdés uralja az egész világot még ott is, ahol a legszélsőségesebb nacionalizmus vagy a legkiáltóbb internacionalizmus gyakorolja erőszakos hatalmát. És én azt keresem Tiborc alakjában, hogy mik azok az örök életkérdések, amelyek minden más kérdésen felül akkor is és ma is a magyar parasztember élethúsába vágnak.” Nem idézve ugyan, de félreérthetetlenül utalva Tiborc „Tűrj békességgel, ezt papolta az apáturunk is sokszor” kezdetű mondatára kecskeméti apátként így foglalt állást: „Nehéz ott béketűrést prédikálni, ahol a nyomorúság oly kegyetlen, mint Tiborc panaszában.” Tiborc gyermekeiről szólva kitért a magyar parasztgyermekeket sújtó nyomorra is: „a gyermek a szociális kérdés központja”. Talán Joós Ferencnek a Bánk bán gyermekalakjairól tartott előző évi előadásához kapcsolódott ezzel. Joós szerint „mintha a gyermekek jövendő sorsáról való gondoskodás volna a dráma kulcsa. Ahogy Tiborc éhező asszonyáért és öt gyermekéért kísérletezik becsületes egyéniségével össze nem férő eszközökkel, ugyanúgy a többi szereplő is csak gyermekeiért él és küzd.” Kiss Endre főügyészként Katona utódjának tarthatta magát. A fővárosban ügyvédek körében beszélt róla. Fölelevenítette összeütközését a cenzúrával és szülővárosának való elkötelezettségét, említve azt a megalapozatlan vélekedést is, hogy vezető szerepe volt Kecskemét szabad királyi városi rangért való, egyelőre sikertelen küzdelmében. Mintegy folytatása ennek a beszédnek a kecskeméti származású történész, egyetemi tanár, Balanyi György előadása: Katona József mint történetíró. A szülővároshoz való ragaszkodás, az érte vállalt elkötelezettség ennek is az alaphangja. Balanyi szerint a drámaköltőt „lángoló lokálpatriotizmusa” tette történetíróvá. Fölsorolja a városnak és környékének azokat a helyeit, amelyek a múltja iránt érdeklődést kelthettek benne. Nem cáfolja Hornyik János véleményét arról, hogy az idősebb Katona József által 1834-ben kiadott kötetben sok a hiba, félreértés, következetlenség, de hangsúlyozza a történetíró Katona József erényeit is: az anyagon való uralkodást, a széles körű forrásismeretet, a kritikai érzéket és világnézetének modernségét, művelődéstörténet iránti érdeklődését.
Jogakadémiai tanárok Katona-tanulmányai közül Dezső Gyuláé jogi szempontból tekintette át Katona Luca széke című drámáját, Rácz Béláé és Réthey Ferencé ügyészi-ügyvédi működésének törvénykezési hátterét mutatta be. Hartyányi Zoltán földbirtokos Szülőhelyi elemek a Bánk bánban című felolvasásában a kecskeméti, Kecskemét környéki köznyelv ismerője, naponkénti használója hívta fel a figyelmet a dráma szülőföldinek minősíthető (noha másutt is előforduló) kifejezéseire. 1934-ben helyezték el Katona halálának helyén a kettétört követ ezzel a felirattal: „Itt hasadt meg szíve Kecskemét legnagyobb fiának.” Ez alkalomból született Sántha György „Itt tört meg árva szíve” kezdetű szonettje. Waldapfel Józsefet 1934-ben megjelent Idézetek a Bánk bánban című tanulmánya miatt azzal vádolták, hogy plagizátornak tüntette fel Katonát. A Kecskeméti Lapok Németh Antal könyvéből kiemelt szöveget közölt ekkor ezzel a címmel: Bánk bánnal kapcsolatban szentségtörés

plágiumról dadogni. Németh László is szót ejtett a szövegátvételekről Kecskeméten

tartott előadásában. Tanulmányán végigvonul az a véleménye, hogy a Bánk bán legfőbb

erényei éppen az elemzői által hibának minősített tulajdonságai. Az átvett szövegek

különleges erőt nyertek Katona jambusokba szorított mondataiban. „Katona ezeket a mondatokat az indulatával tépte ki az elévetődött szövegből.”

Az 1936 és 1944 közötti kecskeméti Katona-kultuszról keveset tudunk. A Társaságnak évkönyve nem jelent meg, Kiss Endre főispánná előlépve lemondott az elnökségről, helyére

Szabó Kálmán régészt, etnográfust, a múzeum igazgatóját választották.

Szűk fél évszázad helyi Katona-kultuszának eredményét azon mérhetjük, beépült-e a

Katona-irodalom időálló műveibe. Ilyennek tekinthetjük Waldapfel József 1942-ben megjelent monográfiáját. Ez többször hivatkozik Hajnóczyra, önállóan megjelent művén kívül lapokban, folyóiratokban közzétett tanulmányaira is. Említi Balanyi György tanulmányát és Liszka Béla kecskeméti színháztörténetét is.

Katona születésének másfél százados évfordulója Magyarország háborúba lépésének az éve volt, megérteti ez az emlékezés visszafogottságát. Csak jóval később kerülhetett sor Hajnóczy Iván sokáig rejtve maradt további eredményeinek fölhasználására. Föltehetően 1942-ben, nyugdíjba vonulása után kezdett újra Katona-filológiával foglalkozni. Miletz János 1886-ban megjelent könyvének (Katona József családja, élete és ismeretlen munkái) a Katona József Kör bélyegzőjével ellátott példányába vezette be a kecskeméti levéltárba éppen Miletztől került kéziratok alapján javításait ceruzával az Ilka-bírálat meg a történelmi jegyzetek szövegén. Hevesi Sándor 1901-ben megjelent Bánk bán-kiadásának könyvtári (vagy könyvtárba került) példányába pedig szintén ceruzával értelmező, magyarázó jegyzeteket írt. Ezek a munkái minden bizonnyal előkészületül szolgáltak volna Katona József műveinek „filológikus kiadásában” való megjelentetésére. Ezt a Katona Társaság 1942-ben javasolta az Akadémia Irodalomtörténeti Bizottságának. A javaslatot egyetértéssel fogadták, de megvalósítását anyagiak hiányában jobb időkre halasztották. Helyrehozhatatlan kár érte a Katona-hagyatékot 1944 őszén. Bombázásoktól tartva a városi levéltár féltett kincseit a koháryszentlőrinci polgármesteri vadászlak pincéjébe szállították, köztük Katona legfontosabb kéziratait is. Ott pusztultak el tisztázatlan körülmények között. 1944 őszén nemcsak az iratok, hanem hamarosan Hajnóczy Iván is távozott Kecskemétről.

IV. 1945-től Színházban 
A „felszabadulás” utáni első években magyarázói és színházi előadásai a Bánk bánnak a múltban „homályba burkolt” forradalmiságát hangsúlyozták, nem gondolva arra, hogy ez a forradalmiság könnyen lángra gyújthatja a jelen viszonyokkal való egyre növekvő
elégedetlenséget. Ennek a felismerése is késztethette Révai Józsefet arra, hogy levélben
figyelmeztesse Molnár Miklóst: ne mutassa be Bánkot kezdeti kétségeit levetkező forradalmárként.
A Bánk bán 1955. április 4-i kecskeméti előadása félreérthetetlenül szólt a jelenhez.
Mindenekelőtt azzal, hogy rendezői ötlettel kiterjesztette cselekményének egyszeri időhöz

kötöttségét. A fiatal rendező, Nagy György merészen eltért Katona színi utasításától azzal,

hogy a második felvonást nem Petur házában, hanem egy folyóparti tisztáson játszatta.

Jogosan kifogásolták, hogy a királyi udvar főembereit szinte szegénylegénnyé fokozta le

ezzel.2 Ámde így ölelte magába a II. Endre korában játszódó cselekmény a magyar szabadságmozgalmak egész sorát: lázadó jobbágyokét, jussaikat féltő kisnemesekét, bujdosásra kényszerülő, mert a fennálló hatalommal szembekerült főurakét. A kiterjesztett múlt a jelenhez vezetett. Azzal viszont Katona szövegét állította helyre Nagy György, hogy eljátszatta a negyedik felvonás színházakban többnyire elhagyott utolsó jelenetét: a békétlenek Petur vezetésével betörtek Gertrudis tróntermébe, világossá és hangsúlyossá tették ezzel, hogy Bánk tette több volt egyéni bosszúnál. Tiborc pedig nem megtört öregember, hanem életerős férfi volt ebben az előadásban: a nagyúr üzenetét, hogy „él még Bánk” nem sírva, hanem bizakodva fogadta és vitte hírül sorstársainak, az ötödik felvonás végén pedig nem annyira könyörgésként, mint inkább fenyegetve mondta a királynak: „Beteg feleségem és éhező öt gyermekem kínos nyögések az Istennek irgalmáért felmenő végső fohászkodásodat ki fogják zavarni a mennyekből, ha megölöd gyámoljokat.” Biberach is különbözött a szokásostól azzal, hogy kezdettől érezhető volt a viselkedésén: semmire sem becsüli a herceget, akinek a szolgálatára kényszerült. A Bánk szerepét alakító Bicskey Károly vallomást írt szerepfölfogásáról. Nem politikust, hanem embert kívánt megjeleníteni. „Nagy hangon pillanatnyilag lehet hatásosan hazát szeretni, de feleséget, Tiborcot, az embereket nem, mert a szerelmet, szeretetet nem hordóról harsogja az ember.” Félreérthetetlen mondanivalója volt 1955-ben a politikai szónoklatokkal szembeállított emberségnek. Annak az ígéretének is, hogy egyszer talán majd megformálhatja a politikus Bánkot is. Bicskey Károlyt és feleségét, a Melinda szerepét játszó Fogarassy Máriát állítólag az 1956-os forradalom melletti kiállásuk miatt távolították el a kecskeméti színházból. 1957

januárjában Szolnokon játszották újra kecskeméti szerepüket. Ez az előadás azoknak a sorába tartozott, amelyek Katona drámájával emlékeztek a forradalomra: 1956. december 15-én Győrben, 23-án Pécsett, 29-én Egerben, 1957. január 10-én Miskolcon, 18-án Szolnokon.
Érdemes lenne szólni a Bánk bán következő kecskeméti előadásairól (1961, 1971, 1982,

1987, 2001) is, ez azonban túlságosan megterhelné ezt a vázlatos áttekintést. Elégedjünk meg annyival, hogy a rendezői ötletek inkább távolítottak Katonától, mint közelítettek hozzá.

Említést érdemel azonban az 1970. évi nemzeti színházi Bánk bán kecskeméti visszhangja.

A fővárosi sajtó többnyire dicsérete Kállai Ferenc Peturját. A Népszabadság kritikusa szerint: „leeresztik a nacionalista gőzt Petur figurájáról.”. A Forrásban megjelent vitatanulmány és színikritika szembefordul mind Petur megvádolásával, mind e vád színpadi megjelenítésével. Hőzöngőnek is nevezték Kállai Peturját, mint 1956 után gyakran a forradalmárokat, innen való Sütő József tanulmányának a címe: Hőzöngő-e Petur bán? Alapos áttekintést ad mind Petur drámabeli szerepéről, mind koronkénti színházi megjelenítéseiről, s erre a következtetésre jut: „Petur a végsőkig kitart elvei mellett, s ha Bánk nem előzi meg, ő ölte volna meg Gertrudist lázadó társaival. [...] Peturban [...] tehát nem is annyira a XIX. század eleji önző, csak kiváltságait védő magyar nemes alakját kell látnunk, mint inkább azét a későbbi réteget, amely majd »érdekegyeztetésben« látja az elnyomás elleni harc sikerét (Kölcsey, Kossuth), s ha kell, kész a forradalomra, sőt még arra is, hogy nemesi előjogairól lemondjon, »ha a haza boldogságán segít ezen szabadság eltörlése«. Nagy Miklós színikritika keretében szintén elutasította Kállai „inkább hangoskodó és izgatott, mint magával ragadó” Peturját. Elismeri ugyan, hogy Katona Peturja fölfogható hajdani függetlenségi harcainak kemény kritikával való megítélésének, de „mégiscsak kifejezi a nemzeti sérelmeket, nem érdemel torzképbe illő gesztusokat, hangcsuszamlást.” 1980-ban a kecskeméti színházban előadták Katona addig színre nem került (mint Olvasóhoz címzett előszava mutatja, talán nem is színre szánt) Ziska című drámáját. Az egyenként négy-négy felvonásból álló kettős drámát (Ziska, vagyis a husziták első pártütése Csehországban; Ziska, a táboriták vezére) színpadra állítói: Beke Sándor főrendező és Osztovits Levente dramaturg lerövidítették, összevonták, ugyanakkor új részletekkel egészítették ki, például Katona (két alakban) és a cenzor színre léptetésével. Az előadásnak nem volt sikere. „Szomorú látvány, amikor két héttel egy dráma bemutatója után a színpadon többen vannak, mint a nézőtéren” – olvassuk egy színikritikában. Tervezték a Jeruzsálem pusztulása bemutatását is, de erről letettek. Azt még 1952-ben diákok mutatták be Kecskeméten a nagyszínházban két egymást követő estén. Diákok vitték színre A rózsát is 1961-ben, ragaszkodva Katona szövegéhez, 2005-ben rendezői ötletekkel földúsítva.

Kiadások

Az 1960-as évek közepéig kellett várni arra, hogy a Katona József Társaság által már 1942-ben javasolt, az Akadémia Irodalomtörténeti Bizottságától akkor jobb időkre halasztott Katona kritikai kiadás igénye újra fölmerüljön. Eljött a jobb idő? Az Akadémia Nyelv- és Irodalomtudományi Osztályának keretében létrejött Textológiai Bizottság már 1948 óta számos kritikai kiadást segített megjelentetni vagy útnak indítani. 1959-ben megjelent a korábbiaknál teljesebb és megbízhatóbb Katona-kiadás. Ez a maga nemében kitűnő kiadás azonban nem pótolhatta a kritikait, erre bírálatomban igyekeztem fölhívni a figyelmet. Az Akadémia Irodalomtörténeti Intézete és a kecskeméti tanács között már az 1960-as évek elején megegyezés jött létre a Katona kritikai kiadás megindítására. Bognár András, a kecskeméti megyei könyvtár munkatársa különösen szívesen viselte a kiadás ügyét. Sor került az én hozzászólásom közlésére is. Sorra vettem a kiadással kapcsolatos szerintem legfontosabb problémákat: csak az irodalmi művek kapjanak-e benne helyet, törekedhetünk-e szöveghűségre a ránk maradt szövegek e tekintetben nagy különbségei között, mi kerüljön a jegyzetekbe? Már e cikk elején említettem a legfőbb nehézséget, a kapacitás hiányát, „értve ezen elsősorban nem is az anyagiakat, hanem a megfelel szakértelemmel és munkára fordítható idővel rendelkező tudományos kutatót.” Hosszas tervezgetés után 1974-re összeállt a kritikai kiadás készítésére vállalkozó együttes: Bognár András, Sütő József 1968 óta Kecskeméten élő irodalomtörténész és nyelvész, korábban kiskunhalasi tanár, Oltványi Ambrus fővárosi irodalomtörténész, textológus, több kritikai kiadás munkatársa és én. Solt Andor, a már említett Katonakiadás szerkesztője vállalta, hogy lektorként segíti a munkánkat. Négy kötetre terveztük a kiadást: a Katona fordításait és dramatizálásait tartalmazó I. kötet szerkesztését Bognár András, a II-at, a Bánk bán előtti eredeti drámák kötetét Oltványi Ambrus vállalta, én kaptam a III. kötetet, a Bánk bánt, Sütő Józsefé lett a verseket, tanulmányokat, történelmi műveket és egyéb írásokat tartalmazó IV. kötet. A legkönnyebb feladatot talán én kaptam, a Bánk bánról ugyanis irodalomtörténészek,

történészek, nyelvészek kiderítettek már minden kideríthetőt: csak össze kellett gyűjtenem

és a kiadás szabályzata szerint el kellett rendeznem az anyagot. Munkámmal a 70-es évek

végére elkészültem, 1983-ban meg is jelent a Bánk bán kritikai kiadása. Kötetjelzés nélkül,

mert közben kiderült, hogy a másik három kötetre egyelőre nem lehet számítani. Oltványi

Ambrus 1983 szeptemberében meghalt anélkül, hogy számos egyéb munkája mellet kötetének előkészítéséhez hozzáfoghatott volna. Jóval később vállalta ezt a kötetet Nagy Imre, a pécsi egyetem tanára, eleve azzal a kikötéssel, hogy egyéb munkái miatt a Katona-kötethez egyelőre nem kezdhet hozzá.13 Nemsokára távozott az életből Bognár András is. Ő megkezdte Katona fordításainak és átdolgozásainak tanulmányozását, az ezekről készített jegyzetei az Irodalomtudományi Intézetbe kerültek, ott megtalálhatja őket, ha akad vállalkozó az I. kötet megszerkesztésére. Sütő József idős kora és betegsége miatt hagyta abba a kritikai kiadással való foglalkozást. A Katona verseihez és dramaturgiai tanulmányához készített jegyzeteit átadta nekem, Katonának egy személyes vonatkozású hivatali iratát meg is jelentette.

A Bánk bán-kötetnek jó kritikai visszhangja volt. Később gondolkodtam el Kerényi Ferenc

ismertetésének a címén: Amit a Bánk bánról tudni érdemes... Nem zsúfoltam-e túl sokat a jegyzetekbe, főként A Bánk bán fogadtatása, utóélete című fejezetbe? Amit ott húsz oldalba szorítottam, azt írtam meg 1999-ben megjelent, A Bánk bán értelmezéseinek története című könyvemben.A kritikai kiadás fontos része a szövegváltozatok fölsorolása.Természetesen csak a szerzőtől valóké. De nem tekinthetők-e egy dráma változatainak a színházakban játszott szövegei? Ilyeneket tanulmányoztam kritikai kiadásának megjelenése után a Bánk bán 1845 és 1929 között használt nemzeti színházi súgókönyveiből.

Sütő József említett jegyzeteit felhasználva rendeztem sajtó alá Katona József verseit.Az ő közreműködésével, a fölmerülő problémákat vele megbeszélve szerettem volna elkészíteni

a kritikai kiadás tervezett IV. kötetét, ő azonban 1995-ben, 90 éves korában meghalt.

Vállaltam, hogy sajtó alá rendezem a kötet első felét, második felének, a történelmi műveknek a kiadására pedig történész fölkérését javasoltam. 2001-ben a Balassi Kiadónál megjelent a Versek, tanulmányok, egyéb írások című kötet. Mint számítani lehetett rá, az „egyéb írások” körét nem tudtam a kötet lektorának, Bíró Ferencnek a segítségével sem megnyugtatóan tisztázni. Kerültek a kötetbe alkalmi, személyes jellegű írások, köztük id. Katona Józsefnek fiához intézett levelei is. Kerültek személyi vonatkozást is tartalmazó ügyészi iratok, Katona 1820-tól vezetett bevételi naplójának a másolata, továbbá a többé-kevésbé hitelesen neki tulajdonított Kiáltó-Szó A’ Ketskeméti Szűzek és Leányokhoz című verses mű. 
Az ügyészi iratok jegyzetének bevezető részébe került az ismertetése Joós Ferenc gépírásos

jegyzékének a Bács-Kiskun Megyei Levéltárban található Katona-kéziratokról. Soós István budapesti történész velem együttműködve vállalta Katona történelmi művei kritikai kiadásának az elkészítését, később azonban azt kérte, hogy a neve csak lektorként szerepeljen a kötetben. Részesedése a munkából a lektorét jóval meghaladta. Nem rajta múlt, hogy a Katona József történelmi művei című kötet a Balassi Kiadónál 2005-ben sok hibával jelent meg. Nemcsak a kutató, hanem a Katona hivatali munkája, egyénisége, stílusa iránt érdeklődő olvasó számára is érdekes Joós Ferenc Katona József hivatali irataiból című publikációja. Áttekintést ad ez a Katona korabeli kecskeméti viszonyokról, ügyészi munkájának ágazatairól, hivatali tevékenységének korábbi ismertetéseiről és sok példával iratainak nyelvi jellegzetességeiről. Csatlakoznak a tanulmányhoz Katonától írt instanciák, úriszéki fenyítő iratok, polgári perek iratai, egy közigazgatási, több ügyészi irat, bírószéki jegyzőkönyvi részletek és egy úriszéki ülés Katonától vezetett jegyzőkönyve.

Emlékház

Katona szülőházán 1883-ban emléktáblát helyeztek el, 1906 után kijavították rajta a születési évet, arra azonban egyelőre nem került sor, hogy a házat, amely már 1850 (?) óta nem volt a család leszármazottainak tulajdonában, a költő relikviáit őrző és kiállító emlékhellyé alakítsák. Katona-kiállításokat másutt rendeztek, így például 1930-ban a múzeumban, ezeknek az anyagát azonban nem őrizték meg. Ezért amikor 1970-ben a múzeum megkapta állandó Katona-kiállítás számára az épületet, nemigen volt mit kiállítani. Egy 19. század elejéről való szövőszék, rajta megszőve a Pesten tanuló Katona Józseftől lerajzolt szövőminta érzékeltette a családi hátteret, egy szintén abból a korból való íróasztal az ügyészi hivatalt. Egyetlen tárgy, egy óntányér volt bizonyíthatóan a Katona családé, egy

ceruzacsonk föltehetően Katona Józsefé. Kéziratainak másolata, műveinek példányai és

számos színpadkép tette színessé a kiállítást.A házat azóta átalakították, a kiállítást átrendezték. 1991-ben kialakított formájában a magyar színháztörténetben helyezi el Katona életművét a tárlókban könyvekkel, a falakon fénymásolatokkal bemutatva. A Füzi László által írt kiállításvezető terjedelemben is, de főként színvonalban messze meghaladja az ilyen jellegű kiadványokat, méltán foglal helyet a Katona-irodalom figyelemre érdemes művei között is. 
Szótár és bibliográfia 
Katona születésének 200. évfordulóját országos figyelemtől kísérve ünnepelték Kecskeméten. Az emlékülésen fölolvasták a köztársaság elnökének levelét Kecskemét ünneplő polgáraihoz és a miniszterelnökét a nemzetben gondolkodásról és a függetlenségről.

Ezeket és az elhangzott előadások szövegét angol, német és francia nyelvű összefoglalókkal

jelentette meg a Színháztudományi Szemle. Az évforduló alkalmából a Katona-irodalom két alapvető fontosságú műve jelent meg Kecskeméten: Beke József Bánk bán-szótára és Lisztes László Katona József-bibliográfiája, mindkettő a Katona József Társaság kiadásában.

Megközelítették korábban Bánk bán nyelvét a nyelvújításhoz való viszonya felől is, a

kecskeméti tájnyelv felől is, de csak általánosságoknál maradva. Beke József szótárában

föllelhető a dráma szövegében előforduló 2882 szó 4716 jelentésváltozata. Ezeknek mintegy 10 százaléka nincs benne A magyar nyelv értelmező szótárában, s számos abból hiányzó

jelentésárnyalatra is fölhívja ez a szótár a figyelmet.

A Bánk bán nyelvével, stílusával több tanulmányban is foglalkozott Beke József, ezek közül a fontosabbak kötetbe gyűjtve is megtalálhatók.23 Sajnálhatjuk, hogy a kitűnő nyelvész az utóbbi időben elpártolt Katonától, pedig tőle vártuk a Bánk bán első kidolgozása, sőt Katona többi műve szókincsének feldolgozását is. Lisztes László Katona-bibliográfiája 1992-ben jelent meg, ez lehetővé tette, hogy regisztrálja az 1991-ben megjelent gazdag Katona-irodalmat, sőt a következő év két fontos kiadványát is. A bibliográfia bevezetésében részletes tájékoztatást kap használója a gyűjtőkörről, a szerkezetről, az utalásokról és az annotálás módjáról. Cím-, személynév- és tárgymutató teszi lehetővé az eligazodást a 2834 tétel között. Bevezetése végén Lisztes fölhívta a figyelmet arra, hogy a bibliográfiát folytatni kell. Az elmúlt csaknem két évtized során nem került sor erre. De talán a számítógépes nyilvántartás mellett nem is időszerű már a bibliográfiák kinyomtatása.

Katona József Társaság

A föntebbiekben a kecskeméti Katona-kultusznak csak néhány mozzanatára tértünk ki, inkább a kultusz szó eredeti jelentésének megfelelően a művével való foglalkozásra, mint a személye és munkássága iránti tisztelet megnyilvánulásaira. Ez utóbbiakról: az ünnepségekről, a művét népszerűsítő előadásokról a Társaság évkönyveiből tájékozódhatunk, legutóbb Heltai Nándornak a Társaság történetét áttekintő tanulmányából. Hamarosan húsz éve lesz, hogy ez megjelent. Ami azóta történt, arról talán majd egy következő kerek évfordulóra kiadandó évkönyvből szerezhet tudomást a következő nemzedék.