Kecskeméten, Jakab havának 30-ikán, 1815-ben
A
színészektől ugyan elszakadtam, de tudok róluk. Talán már bontják játszóhelyüket,
a Rondellát, ők pedig útra keltek. Egerben lehetnek, vagy már Miskolcon. Most,
hogy a fenti dátumot írtam Bánk-bánom Előversengése alá, rájuk kell gondolnom.
Ha előadnák! Ha előadhatnák! Bánk
feleségének, Adelájdnak a szerepét, mikor írtam, Rózának szántam. Mondatait
megfogalmazva rá gondoltam. Öt esztendeje miatta csatlakoztam a társulathoz.
Volt úgy, hogy együtt léptünk a színre. Utoljára két esztendeje az István
királyban. Én voltam István, ő Judit, a húgom. A színlapon Széppataki leányasszonynak
írták a nevét. Nem szerette ezt a nevet. Nem is volt akkor már leány.
Déry Pista rávette, hogy menjen hozzá feleségül. Én
csak levélben mertem neki megvallani a szerelmemet. Épp Kecskemétre indultam
akkor fél esztendőre, jogi gyakorlatra. „Én magát véghetetlen szerelemmel
szeretem” – így kezdtem a levelet. Azzal folytattam, hogy bővebben nyilatkozom,
amikor visszatérek Pestre. De mit nyilatkozhattam volna? Azt, hogy legyen
a feleségem? Most, két esztendő múlva sem kérhetném erre. Mikor leszek én
házasodni képes tisztségviselő vagy prókátor? Mikor
visszatértem Pestre, Róza már Déry felesége volt. Déry egykorú velem, de
már öt esztendeje tagja a színjátszó társulatnak. Gondoltam én is arra, hogy a
delectáns aktorságot hivatásos színészségre cserélem. Írtam is egy levelet a játékszíni
igazgató uraknak, hogy álnéven ugyan – a harcias Katonát Békesire cserélve
– a színészség terheit kész vagyok vállalni. Végül is atyámra gondolva, arra
hogy ő mit vár tőlem, nem küldtem el a levelet. Ott hányódik Bárány utcai házunk
egyik zugában egyéb írásaim között. Visszatérve
Pestre az utcán találkoztam Rózával. Szerencsét kívántam neki Déryhez.
Hozzátettem: „Hát ezért nem válaszolt a levelemre.” „Miféle levélre?” –
kérdezte. Nem hitte, vagy úgy tett, mintha nem hinné, hogy én írtam a nevem kezdőbetűivel
szignált levelet. Déryvel
baráti viszonyban voltam, így gyakran találkozhattam Rózával. Bemutattam
neki jogásztársamat, Prepeliczay Samut. Meglepődve vettem észre, hogy
nemcsak ismerik egymást, hanem kapcsolatuk több az ismeretségnél. Hamarosan
észre kellett vennem azt is, hogy Róza jobban kedveli Samut, mint a férjét.
Intettem, hogy bajba kerülhet. Nem
került bajba. Megszokott dolog, hogy színésznők művészetéért való rajongás
szerelemre vezet. Rózának nemcsak Samu, hanem egy másik jogásztársam
is tette a szépet, a jómódú Gyertyánffy Dávid. Az ő udvarlása az egész társulatnak
hasznára volt: többször is vendégül látta mindnyájukat. Amit
tudtam vagy sejtettem róluk, A rózsa című vígjátékomban írtam meg. Nemcsak
Rózának, a darab olvasóinak vagy nézőinek is könnyű volt fölfedezniük,
mi rejlik Deresháziné meg Prédahelyi hadnagy „testvéri” szerelme mögött. Kultsár
István elő akarta adatni a darabot, Róza megtiltotta, azzal fenyegetőzve, hogy
otthagyja a társulatot. Lehet,
hogy a Jeruzsálem pusztulását is ő tiltatta le a színpadról. A cenzor engedélyezte,
Róza azonban azt gyaníthatta, hogy a férjétől eltávolodott zsidó királyné,
Berenice Titus császár iránti szerelme mögött is a közte meg Samu között
szövődött szerelemre ismerhetnek. Pedig erre – Isten látja lelkemet – egy pillanatig
sem gondoltam. Most
fejeztem be föntebb már említett új drámámat a 13. században élt Bánk bánról.
Először Bonfini krónikájában olvastam róla, majd több helyen is. Tudoróla,
hogy hazánkban is, külföldön is többen feldolgozták a történetét. Talán elküldöm
Bánk-bánomat az Erdélyi Muzéum című lapban nemrégiben hirdetett pályázatra.
Azt hiszem azonban, hiába pályáznék vele. Kényes már maga a tárgy is:
egy királynénak, méghozzá német származásúnak a meggyilkolása. Mint
Rózának írott levelem is tanúsíthatja, írásban bátrabb vagyok, mint szóban,
viselkedésben, cselekvésben.
Kecskeméten, Jakab hava 2-ikán, 1819
Májusban és júniusban Pesten szerepeltek a fehérvári színészek. Ősszel visszatérnek. Egy korábban ismeretlen szerző, Kisfaludy Károly darabjaival meghódították a közönséget. Kisfaludy eltalálta azt a hangot, amely sikert hoz: a hazafias szólamokét. A tatárok Magyarországban című drámáját adták először. Olyan sikerrel, hogy Brunszvik gróf tizennyolc estére átengedte nekik a német színházat. Hogyne hatotta volna meg a magyar hazafiság a közönséget? Meghatotta az a darab szerint a tatárokat is. Kisfaludy – úgy mondják – négy nap alatt írta vendégjátékukat záró Ilka című darabját. Úgy hallottam, hogy nagy sikere miatt könyvben is kiadják. Ha elolvashatom, megírom Kisfaludynak – akivel közben megismerkedtem – mit tartok benne jónak, mit nem. Olyasfajta recenzióra gondolok, mint amilyet Bárány Boldizsár barátom írt Bánk-bánomról. Hálás vagyok érte: hozzásegített, hogy újra átgondoljam, amit négy esztendeje írtam. A fehérváriak közt több ismerősöm van. Tudnak korábban játszott darabjaimról, néhányan egyik-másikban szerepeltek is. Tudnak Bánk-bánomról is. Fölvetették: szívesen előadnák, amikor ősszel újra Pestre jönnek. Örülnék neki: már csak azért is, mert hosszabb ideje foglalkozom az átdolgozásával. Bárány bírálata döbbentett rá, mi is az alapvető hibája ennek a műnek: az, hogy nem derül ki belőle, mit művelt a meráni herceg az ország nádorának a feleségével. Hírbe hozta az udvarlásával? Nem elegendő oka ez annak, ami következik. A „latorkodást” valóságosan el kell követnie. De hogyan? Bánk feleségének a meghódításával, az asszony magát megadó hűtlenségével? Bánkban rövid időre fölmerülhet ugyan a gyanú, hogy felesége és csábítója „egyaránt örültek”, de meg kell győződnie e gyanú tarthatatlanságáról. Feleségének – az átdolgozott változatban Melinda a neve – attól kezdve, hogy megitatják vele a hevítőt, nincsen világos pillanata. Bűntudatot érez amiatt, amibe öntudatától megfosztva belesodródott, e bűntudatot csak az őrület felé sodródás enyhítheti. Épp zavarodott állapota döbbentheti rá Bánkot, hogy ne hűtlen asszonynak, hanem áldozatnak tekintse. Életben azonban semmiképpen sem maradhatott. A történtek után, amelyben ugyan bűntelen volt, nem lehetett már Bánk felesége. De áldozatként, életétől is megfosztva, örök, sohasem pótolható veszteség, be nem gyógyulható seb Bánk lelkén.
